CES
A Las Vegas-i elektronikai vásáron mutatta be a Volkswagen a Golf R Touch tanulmányát, amelybe a jövő műszerfalát építették be. Ez három nagyméretű képernyőt tartalmaz, amelyek közül a legnagyobb érintéssel és levegőben végrehajtott kézmozdulatokkal is vezérelhető. A Volkswagen szerint az új műszerfal koncepció biztonságosabb és intuitívabb kommunikációt tesz lehetővé az ember és a gép között, emellett arra is jó eszköz, hogy színekkel, grafikákkal és témákkal az egyéni ízléshez lehessen igazítani a kocsi belső megjelenését.
A középkonzol felső részén trónol a legnagyobb, 12,8 colos érintőképernyő, amely fedélzeti menürendszeré. Alatta található egy 8 colos, rezgés-visszacsatolásos képernyő, amelyen a légkondicionáló és a jármű egyéb beállításait lehet elvégezni, a műszerfal helyére pedig az Audi TT-ből és a Volkswagen Passatból már ismert 12,3 colos, szabadon konfigurálható képernyőt építettek be.
A kocsi legizgalmasabb tulajdonsága, hogy bizonyos funkciókat kézmozdulatokkal is lehet irányítani, így az érintéssel történő vezérlés tulajdonképpen 3D-ben valósul meg. Miután a tető megérintésével aktiváltuk a tetőbe épített 3D-s kamerát, és a tetőablak megjelent a felső, nagy kijelzőn, elég a kezünket hátrafelé elmozdítani a levegőben az ablak kinyitásához, a záráshoz pedig ugyanezt kell fordítva megtenni. Az üléseket hasonlóképpen lehet beállítani, a sín mellett kell a kezet mozgatni.