Forma 1
Ha a Red Bull megy, jönnek a harmadik autók? Toto Wolff nemrég kijelentette, nem látna kivetnivalót abban, ha a két istálló kiesésével egyes élcsapatok egy plusz autó bevetésével töltenék fel a mezőnyt. Bár az F1-ben láttunk már kettőnél több versenygépet futtató csapatokat, Jenson Button reméli, nem jut el idáig a helyzet.
„Ha be kell vezetniük, hát be kell vezetniük. Minden élcsapat, amely képes harmadik autót futtatni, elő fog állni vele, de bízom benne, hogy nem így történik. Reméljük, hogy teljes lesz a mezőny 2016-ban” – nyilatkozta 2009 bajnoka az Autosportnak.
Wolff arról is beszélt, hogy ha bevetnék a harmadik autókat, azokban fiatal versenyzőknek, feltörekvő tehetségeknek biztosítanának lehetőséget a tapasztalatszerzésre. Buttonnak ez az irány sem tetszik. „Nem a Forma–1 a fiatal versenyzőké, erre ott vannak más kategóriák. A harmadik autókat csak akkor kellene bevezetni, ha szükség lenne rájuk ahhoz, hogy teljes legyen a létszám” – jelentette ki.
A harmadik autók ötletét pártoló Wolff mindeközben ismét hangsúlyozta, szeretnék, ha a Red Bull az F1-ben maradna, ugyanakkor azt is elárulta, cseppet sem félti a sportágat az osztrák cég elvesztésétől. „Jelen körülmények között fontos lenne minden csapatot megtartani, de azt már láthattuk, hogy az istállók jönnek és mennek. Nem állítom, hogy a Red Bull nem különbözik a többiektől, hiszen egy remek márka. De pár évvel ezelőtt tizennyolc hónap alatt veszítettük el a Toyotát, a Hondát és a BMW-t. Mindhárman kiváló konstruktőrök, de az F1 ezt is túlélte. Jelenleg tehát mindent meg kell tenni a csapatok megtartásáért. De ha nem sikerül, akkor is túl fogjuk élni” – magyarázta a Mercedes sportigazgatója.
Végül pedig kiemelte, nem gondolná, hogy csapata nyomasztó dominanciája eredményezte volna a jelenlegi helyzetet. „Az F1-ben voltak időszakok, amikor csak egyetlen motorgyártó volt sikeres, és voltak évek, amikor sokkal több. Elég csak megnézni a 2010 óta eltelt időszakot: a Renault négy bajnokságot nyert egymás után, előtte éveken át ugyanez volt a helyzet. Jelenleg a Ferrari és a Mercedes a legversenyképesebb, nagyjából egy szinten állnak, de a Renault remek emberekkel és komoly tapasztalattal rendelkezik. Adjunk nekik elég időt, és a megfelelő háttérrel képesek lesznek jó motort gyártani. És afelől sincs kétségem, hogy a Honda erős lesz. Azonban egy dolgot nem lehet megvenni az F1-ben: az időt. Féken kell tehát tartanod az elvárásokat, és a megfelelő célokat kell kitűznöd magad elé” – fogalmazott Wolff.
( forrás:telespot.hu)