repülés

Jelentősen romlott a Boeing 2016-os pénzügyi eredménye

2017.01.25.

- Jelentősen romlott az amerikai Boeing repülőgépgyár pénzügyi teljesítménye 2016-ban, az előző évihez képest 22 százalékkal csökkent az üzemi eredmény, és romlott a jövedelmezőség és az adózott eredmény is.

A gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban, az előző évihez képest, 2 százalékkal kisebb, 94,5 milliárd dollár árbevétel és 1 százalékkal alacsonyabb, 80,7 milliárd dollár költségszint mellett 5,8 milliárd dollár üzemi eredményt ért el. Ez 22 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek megfelelően az üzemelés haszonkulcsa 7,7 százalékról 6,2 százalékra csökkent.


A Boeing adózott eredménye 4,8 milliárd dollárt tett ki, 5 százalékkal kevesebbet a 2015-öshöz képest. A társaság fő tevékenységéből, a kereskedelmi repülőgépek gyártásából 1 milliárd dollárral kevesebb, 65 milliárd dollár bevétel származott, amely összefüggésben van azzal, hogy a Boeing ebben az évben kevesebb gépet adott át üzemeltetésre, mint egy évvel korábban. A szegmens üzemi eredménye a 2015-ös 5,1 milliárd dollár után 40 százalékkal, 3,1 milliárd dollárra esett.

A Boeing korábbi tájékoztatása szerint 2016-ban 748 repülőgépet szállított le, míg egy évvel korábban még 762-őt. A cég rendelésállománya 2016. december 31-ével 473,5 milliárd dollár értékű volt, 16 milliárd dollárral alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....
2025.01.27
Két hazai nagyvárossal közösen pályázott az egyetem döntéstámogató megoldások fejlesztésére. ..
2025.01.27
A KDH ( Kereszténydemokrata Mozgalom) képviselőcsoportja azt szeretné elérni, hogy a....
2025.01.27
A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit....
2025.01.26
A veterán francia péntek óta állt az élen, és a vezetést a trükkös, több kiesést hozó utolsó napon....
2025.01.26
Az újabb vasúti baleset miatt a MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a....
2025.01.26
Újév, új remények? Nos, ha a zsebünkbe nyúlunk, akkor biztos vagyok benne, hogy keresni kell a....