autómegosztás

Japánban más értelmet nyert az autómegosztás is

2019.08.07.

Mostanra a villanyautózás, az autómegosztás és az önvezetés kéz a kézben járnak, és egyre fontosabb szerepet kapnak az autóiparban is. De mi lesz, ha nem feltétlenül arra használják a bérelt autókat, amire szánták őket?

Mára nem kérdés, hogy ha városi közlekedés, akkor érdemes számolni az autómegosztó szolgáltatásokkal is, hiszen bizonyos távokon, bizonyos helyzetekben jelentősen jobb alternatívának bizonyulnak, mint a tömegközlekedés. Mind pénzügyileg, mind kényelmi szempontból. Azt hihetnénk, hogy a legtöbben arra használják az ilyen szolgáltatók autóflottáit, hogy eljussanak egyik pontból a másikba, viszont Japán most rávilágított, hogy ez nem feltétlenül van így, és ez számtalan kérdést felvet.

Mostanra a legnagyobb autógyártók és a jelentős ipari szereplők is egyetértenek abban, hogy egyre nagyobb szerepet kap a jövőben a közösségi autózás. A jövő emberének nem lesz szüksége saját autóra, nem akarja majd kisajátítani azt, hanem szívesen megosztja majd másokkal is az élményt, hogy amíg nem használja, addig ne elvigye a pénzt, hanem épp ellenkezőleg, termelje azt. Már most is számtalan autómegosztó szolgáltatás érhető el a világ nagyvárosaiban, ahogy Budapesten is. Azonban ezek nem saját tulajdonban lévő autók. A jövőben ez változhat meg. Ahogy egy villanyautó szerves részét képezheti a háztartási áramellátásnak, úgy az autómegosztás segítségével akár pénzt termelhet, ha bérbe adjuk a használaton kívüli időtartamban.

Noha ez meglehetősen távoli jövőnek tűnik, a piac mérvadó szereplői egyre nagyobb számban fektetnek be hasonló cégekbe. Számtalan koncepció születik, ami az autómegosztáson alapul, nem ritkán a villanyhajtással és az önvezetéssel párosítva. Az autómegosztás legfontosabb játszótere egyelőre egyértelműen a nyüzsgő nagyvárosok, ahol számtalan hétköznapi problémát képesek megoldani. Azon felül, hogy nem kell bajlódni az autók karbantartásával, bizonyos nagy városokban, így Budapesten is ingyen parkolhatnak a villanyautók. Kis méretüknek köszönhetően gyorsan és könnyen találhatunk számukra parkolóhelyet. A tárolással sem kell foglalkoznunk, ugyanis csak arra használjuk, hogy eljussunk A pontból a B pontba. Legalább is ezt gondoltuk eddig.

Viszont egy olyan sűrűn lakott terület, mint Japán, még ezen is tudott csavarni egyet. Egy olyan országban, ahol a parkolóhely az egyik legdrágább és legértékesebb dolog a nagy városokban, ez nem is csoda. Japán rávilágított olyan problémákra, amikre Európában nem feltétlenül gondoltak mérvadó tényezőként, amikor elkezdték a szolgáltatást. Ilyeneket gyűjtött most össze az ázsiai szigetország két legnagyobb autómegosztó cége, az Orix és a Times24 Co.

Felmérésük szerint számtalan esetben fordult elő, hogy a japán dolgozók kibérelték az autókat, viszont egy métert sem tettek meg velük. Mi több, egy sor egyéb dolgot tettek a vezetés helyett. Például egy 31 éves férfi csak azért bérelt ki egy közösségi autót, hogy megpihenve ehesse meg az ebédjét. Állítása szerint egyszerűen nem talált más nyugodt helyet, hogy nyugalomban elfogyaszthassa ételét.

„Gyakran fordul elő, hogy nincs más választásom, ki kell bérelnem egy cybercafe-t egy állomáson (apró kapszulaágyak, amikben mindössze egy ember fér el, fekve), viszont ugyanezt megtehetem egy bérelt autóban is, ráadásul csak néhányszáz yennel drágábban.” Japánban ugyanis mindössze 400 yenért (kb. 1000 forintért) bérelhetünk autót félórára, ami az ottani dolgozói fizetésekhez mérten rendkívül kedvezőnek számít. Mi több, külön a közösségi autóknak fenntartott parkolóhelyek állnak a bérlők rendelkezésére Japán területén, nem kevesebb, mint 12 ezer. Egy okostelefon applikáción keresztül akár néhány órára, vagy egy teljes napra is kibérelhetőek.

Ha már okostelefonok, itt jön a következő csavar, amire lehet, hogy nem is gondoltunk. Többen csak azért béreltek ki közösségi autót, hogy feltöltsék készülékeiket, vagy nyugalomban tudjanak lerendezni egy telefonhívást. Viszont akkor már folytatom a sort: voltak, akik azért béreltek autót, hogy TV-t nézzenek, míg mások átöltöztek egy-egy bérelt autóban, de a legdurvább, hogy volt, aki csak kinyújtózni akart, illetve néhány testedzési gyakorlatot végezni. Megint mások csak táska-tárolóként alkalmazták az autómegosztót, ha a közelben lévő értékmegőrző zárva volt.

A felmérés eredményein természetesen meglepődtek a szolgáltató cégek, és nem feltétlenül boldogok, hiszen minél többet közlekedik egy autó, ők annál többet keresnek rajta. „Nem kéne feleslegesen járatni a motorokat, amíg egy helyben állnak. Nem ajánljuk, hogy vezetésen kívül másra is kibéreljék járműveinket.” – tette hozzá az Orix, akik szerint az tesz a legjobbat autóiknak, ha valóban céljuknak megfelelően használják őket.

Forrás: 
Carscoops

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....