autóverseny

Izgalmas versenyek várnak a Hungaroringen a DTM rajongóira

2016.09.22.

Izgalmas versenyekre számíthatnak azok a szurkolók és rajongók, akik kilátogatnak a hétvégén a Hungaroringre, a német túraautó-bajnokság (DTM) idei szezonjának magyarországi állomására, amelyen akár bajnokavatásra is sor kerülhet.

A 2014-es bajnok és abban az évben a mogyoródi pályán is győztes Marco Wittmann, a BMW német versenyzője 170 ponttal áll az élen két fordulóval a sorozat mostani idényének vége előtt, s ha számára kedvezően alakulnak az eredmények, akár már most, a Hungaroringen megnyerheti pályafutása második DTM-bajnoki címét. 
Az esemény csütörtökön rendezett budapesti sajtótájékoztatóján Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a mogyoródi létesítménynek kifejezetten jól sikerült az idei szezonja és a Forma-1-es Magyar Nagydíjon túlszárnyalták az előző évi bevételt.

"Szeretnénk ezt a sikeres szezont egy tökéletesen lebonyolított DTM-hétvégével lezárni" - tette hozzá a sportvezető.
A Hungaroringen a körrekordot tartó Nico Müller, az Audi német pilótája hangsúlyozta, hogy a mogyoródi az idény egyik legjobb pályája, amelyen nagy kihívás lesz most a számukra, hogy a pályát a mostani szezonra újra aszfaltozták.
A bajnoki pontversenyben negyedik brit Jamie Green (Audi) kiemelte, elégedett a szezonjával, s a hétvégén a legfőbb feladata az lesz, hogy megismerje a Hungaroringet, melyen korábban még nem versenyzett.

A 2011 és 2013 között 58 Forma-1-es futamon rajthoz álló, s az összetettben jelenleg ötödik skót Paul di Resta (Mercedes) arról beszélt, hogy Magyarország és Budapest a sorozat egyik legkellemesebb helyszíne, ahol mindig szenvedélyes szurkolótábor várja a különböző sorozatok versenyzőit.
Di Restán kívül a mezőnyből még a BMW-t vezető Timo Glock neve lehet ismerős a Forma-1-et követőknek, a német pilóta 2004-ben beugróként debütált a Jordan színeiben, majd 2008-tól 2012-ig szerepelt az elitkategóriában, s 91 futamon háromszor állhatott dobogóra.
A pilóták a versenyautóikkal érkeztek a sajtótájékoztató helyszínére, a Városligeti Műjégpályához, majd a rendezvényt követően rendőrségi felvezetés mellett behajtottak Budapest belvárosába, ahonnan ismét a Hősök teréhez, onnan pedig a Hungaroringre érkeztek vissza.
A mogyoródi versenyhétvégén három betétsorozat programjai is várják a nézőket: az Audi TT Cup márkakupa mellett a Porsche Platinum GT3 kupa, valamint a többek között Maseratikat, McLareneket, Aston Martinokat, Porschékat, BMW-ket és Lotusokat felvonultató GT4 Európa Kupa versenyeit is megrendezik.
Pénteken szabadedzéseket bonyolítanak le minden kategória résztvevői számára, majd szombaton a DTM első időmérő edzésére 12.35 órakor kerül sor, a versenyt pedig 14.58-tól rendezik. Vasárnap 12.50 órától újabb időmérő edzés, majd 15.13-tól a hétvége második DTM-versenye következik.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....