autólopás

Innen lopják el a legtöbb autót a fővárosban

2013.12.15.

Az élen az Üllői út IX-ik kerületi szakasza végzett. Második helyen a zuglói Róna utca és a III. kerületi Szőlő utca állnak. Harmadik helyen szintén egy III. kerületi helyszín, a Lajos utca található, a maga 11-es darabszámával.

Az AUTOVADASZ.EU weboldalon 2010 májusa óta lehet bejelenteni lopott gépjárműveket. 32 hónap alatt, 2242 bejelentés érkezett a mai napig, melyek közül 1782 bejelentés Budapestről érkezett. Úgy gondoltuk, hogy ennyi bejelentés alapján, már egy értékelhető statisztikát lehet felállítani annak alapján, hogy melyek a legfertőzöttebb utcák a fővárosban. Fontos kiemelni, hogy a bejelentési kérdőívet mindig a károsultak töltik ki. Így vannak olyan bejelentéseink is, ahol utcák nem csak kerületek szerepelnek. Ezért decembertől kötelezővé tettük az utcák megjelölését a kérdőívünkben. Ettől függetlenül a hiányos bejelentések aránya olyan kicsi, hogy ettől függetlenül jól értékelhető statisztikát tudtunk készíteni.

Véleményem szerint, ha egy utcából 32 hónap alatt már 6 autót ellopnak, az már figyelemfelkeltő lehet, ezért minimumként a 6 lopott autót jelöltem meg. Az élen az Üllői út IX-ik kerületi szakasza végzett. Innét 15 autólopásról tettek bejelentést a weboldalunkon. Érdekes, hogy az Üllői út XIX. kerületi szakaszáról csak 1 bejelentést kaptunk, míg a többi szakaszáról nem is érkezett bejelentés a károsultak részéről. Így a X. és XVIII. kerületi szakaszról sem. Második helyen a Zuglói Róna utca és a III. kerületi Szőlő utca állnak. Harmadik helyen szintén egy III. kerületi helyszín, a Lajos utca található, a maga 11-es darabszámával.

Bár évente értékeljük a bejelentéseinket és adunk ki statisztikát arról, hogy melyek szerintünk a legfertőzöttebb kerületek, ezt most az összes bejelentés figyelembe vételével is megtettük.

Érdekes, hogy bár az utcákra történő bontásban Üllői út IX. kerületi szakasza áll az első helyen, addig ha kerületekre bontjuk a lopászámokat ott a 9-ik helyen áll a IX. kerület. Tehát korántsem ez a legfertőzötteb kerület az autólopások számát tekintve.

Szembetűnő, hogy amíg a 2012-es éves statisztikában a III., II., XIV. és XI. kerület a sorrend, addig az összes bejelentést figyelembe véve ez XI.,III.,XIV. és II. kerületre változik. Tehát az első négy kerület ugyanaz marad, csak más helyen állnak. Úgyhogy ezekben a kerületekben különösen óvatosnak kell lennünk, mert itt az autótolvajok folyamatosan kifejtik áldatlan tevékenységüket.

A statisztika elkészítésért külön köszönetemet fejezem ki Takács Szilviának.

Vezda László

Az AUTOVADASZ.EU főszerkesztője

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....