hajózás

Idén már 1 millió utast szállított a balatoni komp

2021.08.19.

- Kiemelkedő a balatoni hajók utasforgalma az idén, a Kisfaludy komp csütörtökön már az egymilliomodik utasát szállította - közölte a Bahart az MTI-vel.

 A társaság éves szinten is jelentős forgalomra számít, hiszen az eddigi rekordévben, 2019-ben 2 nappal később vitték az egymilliomodik komputast. Ha teljesülnek a várakozások, az idén 20 éves forgalmi csúcs dőlhet meg - írták.

A közlemény szerint csütörtökig 58 ezerrel több gépkocsit szállított a balatoni komp, mint tavaly. Az utasok száma majdnem 150 ezerrel nőtt, ami közel 18 százalékos növekedés, míg a kerékpárforgalom több mint 7 százalékkal nőtt Szántódrév és Tihanyrév között. Hozzátették, hogy a személyhajózásban is érezhető az emelkedés, hiszen a 485 ezres utasszám több mint 101 ezerrel haladja meg az előző év azonos időszakának adatát. A hajózási szezon végéig a Bahart több mint 600 ezer utasra számít.

A 175. személyhajózási főidény augusztus 29-ig tart a Balatonon, a kompok egész évben közlekednek. A Bahart már a júniusi szezonnyitó alkalmából jelezte, hogy 2021-ben a járvány előtti forgalomra számít. 2019-hez képest tavaly a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza. A növekvő forgalom miatt a társaság azzal számol, hogy a tavalyi 3,3 milliárd forintos árbevétel után idén 3,5 milliárd forint árbevétellel zárhat változatlan jegyárak mellett.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....