mentőautók

Húsz új mentőautót kapott az Országos Mentőszolgálat

2020.05.10.

Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat: vasárnap 20 új mentőautó került a szolgálat állományába - írja az MTI.

A mentők napján, a mentőszolgálat budapesti, Markó utcai központjába tartott ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: az elmúlt években majdnem ezer új mentőautót szereztek be, ezzel csaknem a mentőszolgálat teljes flottája megújult.

A kormány elkötelezett, hogy korszerű legyen a mentőszolgálat - közölte a miniszter, aki arra is kitért, hogy az elmúlt évek fejlesztései nyomán jelenleg összesen 255 mentőállomás van, 107-et felújítottak, 21 pedig felújításra vár.

Hozzátette: modernizálták a mentők eszközparkját is. Az elmúlt években beszereztek többek között navigációs berendezéseket, 300 defibrillátort, 150 lélegeztetőgépet. A mentők olyan feltételek között végezhetik munkájukat, ami a kor színvonalának megfelelő - hangsúlyozta a miniszter.

Kásler Miklós kiemelte: a magyar kormány köszöni a mentők munkáját, a nemzet pedig hálás érte.

Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója elmondta: az új autók beszerzésével 4,7 év lett a használatban lévő autóik átlagéletkora, ami Európában is egyedülálló.

Kiemelte: a mentőszolgálatnál óriási fejlesztések voltak az elmúlt években. Csak 2017 óta mintegy 410 új mentőautó állt szolgálatba. Nemrég jelentették be a miniszterrel a legnagyobb eszközbeszerzést, rá néhány hónapra újabb mentőautókat kaptak, most pedig - a koronavírus-járvány ellenére - ismét új mentőautókat avathatnak.

Csató Gábor szólt arról is, hogy a mentőszolgálat elmúlt 133 éves történetében még nem találkoztak ilyen járvánnyal. Mintegy 15 ezer koronavírus-gyanús, vagy -fertőzött betegnek nyújtottak segítséget a mentők, majdnem 410 ezer kilométert tettek meg a koronavírus kapcsán és több százezer védőfelszerelést használtak el, hogy a dolgozók és a betegek is biztonságban legyenek. A főigazgató megköszönte a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának munkáját és a kormány támogatását is, amit a mentőszolgálatnak nyújt évről évre.

Csató Gábor azt mondta: az új mentőautók gyártása a koronavírus-járvány alatt sem állt le.

Az eseményen kiosztott háttéranyag szerint ebben az évben összesen 103 új mentőautó beszerzését tervezik.

Május 10. a mentők napja Magyarországon annak emlékére, hogy 1887-ben ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
Karambolozott két autó Hosszúheténynél, a tűzoltók megfeszítve dolgoztak a helyszínen – jelentette....
2025.01.30
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és....
2025.01.30
Talán a nyugati autógyártóknak is érdemes ellesni egy-két olyan ötletet a kínai konkurensektől,....
2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....