elektromos autó

Hivatalos: februárban indul a vállalatoknak szóló elektromosjármű-beszerzési pályázat

2024.01.06.

A hazai gazdasági társaságok a pénteken közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást.

A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február ötödikétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat - tették hozzá.

A szaktárca közleménye szerint a magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A károsanyag-kibocsátás negyedéért-ötödéért a közlekedés felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének elősegítése. A korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg - írták.

A minisztérium adatai szerint a hazai utakon már 85 ezer zöld rendszámos jármű közlekedik, több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi. A kormány az új pályázati lehetőséggel a vállalatokat ösztönzi elektromos autók és haszongépjárművek beszerzésére. A támogatás jelentősen mérsékli a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszi az e-járművek megvásárlását.

A közlemény szerint a végleges felhívásban foglaltak alapján magyarországi gazdasági társaságok és egyéni vállalkozások pályázhatnak támogatásra a gépjármű-kereskedők és -kölcsönzők kivételével. A flottaszolgáltatók külön programban vehetnek majd fel kedvezményes hitelt elektromos gépjárművek beszerzésére.

A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy, a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt, az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz, míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be. Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint. A teljes keretösszeg közel kétharmada vidéki vállalkozások vásárlásaiban hasznosulhat.

A tájékoztatás szerint a program finanszírozását az energetikai intézkedéseket és beruházásokat magába foglaló REPowerEU-fejezetben rögzítettek szerint a nemzeti helyreállítási terv hitelrésze biztosítja. Az Energiaügyi Minisztérium által kidolgozott tervezet decemberben kapott uniós jóváhagyást. 2023 végén már meg is érkezett az első utalás közel 300 milliárd forint értékben. A kormány a REPowerEU-keretből önálló pályázatot indít majd a hazai elektromos töltőhálózat bővítésének támogatására.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és....
2025.01.30
Talán a nyugati autógyártóknak is érdemes ellesni egy-két olyan ötletet a kínai konkurensektől,....
2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....