Scania

Hibrid Scania Citywide – előrelépés az elővárosi közlekedésben

2015.11.24.

A belgiumi Busworld kiállításon mutatkozott be a Scania hibrid Citywide autóbusza, amely most már elérhető az európai ügyfelek számára elővárosi és rövidtávú helyközi személyszállításra.

A Scania Citywide a legelső olyan busz, amely a hibrid technológiájának köszönhetően költségcsökkenést és a károsanyag-kibocsátás mérséklését hozza magával, miközben megfelel az Európai Unió elővárosi és helyközi szabályozásának (M3/II. kategória).

Az új busz a következő lépés a Scania fenntarthatóság, valamint a szén-dioxid mentes közlekedési megoldások felé vezető útján. A jármű jelentősen kiszélesíti az üzemeltetők számára kínált termékválasztékot.


Scania Citywide LE 6x2, kormányzott hátsótengelyű hibrid busz

Az Euro 6 normának megfelelő hajtáslánccal rendelkező, valamint az akár 100 százalék biodízel üzemmódra képes hibrid Scania Citywide buszt már 2014-ben bemutatták. Ám akkor csak olyan rövid, illetve elővárosi fuvarozási feladatok ellátására volt alkalmazható, ahol nem létezett ezekre a feladatokra semmilyen szabályozás, illetve ha nem lépték vele túl a maximum 70 km / órás sebességhatárt.

Az új Scania Citywide azonban már úgy készült, hogy megfeleljen az M3/II. elővárosi és rövidtávú személyszállításra vonatkozó szabályozásnak, így egyes országokban már 100 km/órás sebességgel is közlekedhetnek a hibrid buszok. A magasabb üléseknek, a biztonsági öveknek, valamint a borulási tanúsítványnak köszönhetően a jármű bizonyos baleseti előírásokat is teljesít.


Scania Citywide LE, Hibrid busz. Alingsås, Svédország

Christer Evenssen a Scania városi és elővárosi közlekedési szegmenséért felelős vezetője szerint: „Jól látható bizonyos piacokon az igény az új busz iránt. Azáltal, hogy az M3/II. osztálynak megfelelő hibrid Scania Citywide busz bekerült termékválasztékunkba, jóval szélesebb ajánlattal léphetünk ügyfeleink elé. Ugyanakkor egy nagyobb körnek, az utasoknak, valamint a társadalomnak alacsonyabb károsanyag-kibocsátású és kiemelten környezetbarát járműveket mutathatunk meg.”

A Scania hibrid rendszere része a Scania buszok és tehergépkocsik számára kidolgozott rendkívül széles kombinációs lehetőséget biztosítani képes moduláris hajtáslánc-választékának. Ugyanakkor szervesen beleillik a Scania elektromos hajtáslánccal kapcsolatos hosszú távú stratégiájába. A hibrid hajtáslánc a Scania 9 literes, 320 lóerős, kizárólag SCR-technológiával működő, akár 100 százalék biodízellel vagy hidrogénezett növényi olajjal (HVO) is üzemelő motorját takarja.

A Citywide buszok hibrid egysége egy elektromos berendezést (motor és generátor) és egy automata kuplungot jelent, ami a motor és a sebességváltó között helyezkedik el. Az elektromotor névleges teljesítménye 150 kW, nyomatéka 1.050 Nm.


Citywide LE biodízel, hibrid

Az 1,2 kWh energia tárolásáról egy, a tető elejébe DC/DC feszültség-átalakítóval és hűtőegységgel közösen beépített, stílusos buborékforma-alakú fedéssel elrejtett lítium-ion akkumulátor gondoskodik.

A Scania hibrid rendszerének használata a DC/DC feszültség-átalakítóval, a stop-start funkcióval és az eco-roll-lal kiegészítve jelentős üzemanyag-megtakarítást tesz lehetővé. A kombinált dízel- és bioüzemanyag felhasználással akár 90 százalékos CO2 mérséklés is elérhető, ami kiemelkedően magas érték az Euro 6 hibrid buszok esetében.

A Scania a világ vezető nehéztehergépkocsi-, autóbusz-, hajómotor- és iparimotor-gyártói közé tartozik. A vállalat tevékenységében a termékek mellett egyre nagyobb részarányt képviselnek a pénzügyi és egyéb szolgáltatások, amelyek költséghatékony szállítmányozási megoldásokat és maximális üzemidőt biztosítanak a Scania ügyfeleinek. A Scania több mint 40 ezer alkalmazottal mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, míg a termelés Európában és Dél-Amerikában folyik, az alkatrészek és komplett járművek gyártásának világméretű megosztásának lehetősége mellett. A 2014-es évben a vállalat értékesítési árbevétele meghaladta a 92 milliárd svéd koronát, míg nettó eredménye 6 milliárd svéd koronát tett ki.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....