magyar autósport
A Magyar Automobil Club 1905-ben és 1907-ben tervbe vette, hogy elsősorban motorkerékpárok részvételével hegyiversenyt rendeznek a Jánoshegyen. Erre végül nem került sor.
Az első világháború után először a motorkerékpár-sport éledt fel, s csakúgy, mint a hőskorban a motoros kétkerekűek mérközését ismét kerékpárversenyek betétfutamaként élvezhette a közönség.
Mivel hosszabb távú túrautakra az ingatag politikai helyzetben – 1919-1920-ben járunk – nem lehetett gondolni, ezért a Királyi Magyar Automobil Club felmelegítette a hegyi felfutók ötletét. A vezetőség 1920-ban kapcsolatait latba vetve elérte, hogy a budai nyaralóövezetben, a Svábhegyen engedélyezzenek egy ilyen jellegű versenyt. A svábhegyi verseny útvonala – amely nagyrészt ma is bejárható – a Kékgolyó utcából indult. A versenyzőknek az Agancs utcában található célig összesen 305 méteres emelkedőt és több éles kanyart kellett leküzdeniük.
1930-ig amikor a gazdasági válság miatt a KMAC már nem tudta tovább finanszírozni az eseményt, 11 alkalommal vágtak neki a több, mint öt kilométeres szerpentinnek az autók és motorok. Az évek során egyre több külföldi versenyző jelent meg, 1930-ban a záró rendezvény már az európai hegyi bajnokság egyik futama volt.
A korabeli fotókon látszik, hogy az utak egy része döngölt földút volt, s akadtak makadámmal azaz apró bazaltkövekkel) és macskakővel burkolt szakaszok is. Az autók és motorok állandó bütykölést igényeltek. Nem volt ritka látvány, hogy egy motoros éppen gumiját toldozta-foldozta, vagy a túlhűtött motort legyezte.
A verseny útvonala csupán egyszer, 1928-ban változott, amikor az egyik különösen veszélyes fordulón, az „éles kanyaron” finomítottak. Ezen kívül csak a nézők kényelmét és biztonságát szolgáló tribünök említhetők, amelyeket az 1920-as évek végén helyeztek el először.
A por, a járművek által keltett zaj és az óriási tömeg alaposan igénybe vette az útvonal mellett lakók idegeit. Akkoriban még az Istenhegyi úton leginkább nyaralók álltak, s a futamokat ősszel rendezték, de így is minden évben számos panasz érkezett a székesfővároshoz. Ám nem a panaszok, hanem az 1929-es gazdasági válság vetett véget a svábhegyi versenynek. A KMAC csökkenő bevételei miatt 1930. után már nem bírta viselni a rendezés költségeit.
Ami a résztvevőket illeti: míg 1920-ban 58 nevezés érkezett, addig 1926-1928. között a hazai piacon érzékelhető viszonylagos konjunktúra következtében a svábhegyi futamból is a korabeli viszonyokhoz képest tömegrendezvény lett: évről évre több, mint 100 indulót regisztráltak! 1929-ben kicsit veszített lendületéből az esemény, majd 1930-ban az Európai Hegyibajnokság egyik futamának választották a svábhegyi futamot. Ekkor került sor az Austro-Daimler-rel induló Hans Stuck és Rudolf Caracciola (Mercedes) első hazai összecsapására, amelyet utóbbi könnyedén nyert meg. A visszavágóra hat évvel később az 1936-os Magyar Nagydíjon került sor.
A külföldi résztvevők révén pontos képet lehetett alkotni a hazai mezőny tudásáról – kezdetben az Austro-Daimler, majd a Steyr jelent meg gyári csapatokkal, s uralták a versenyt. A Steyr egyik pilótája Delmár Walter volt, egy sokoldalú hazai tehetség, aki autók mellett motorkerékpáron is sikereket ért el, illetve a sísportban is jeleskedett. 1925-ben igen illusztris vendég érkezett: Ferdinando Minola, az első Mille Miglia győztese. Budapesti látogatása és részvétele nagy megtiszteltetésnek számított. Az évek során az osztrák gárda színe-java is megfordult a budai hegyekben.
Ami a hazai résztvevőket illeti. Ha végignézzük 11 év rajtlistáit egy kisebb ki kicsodát lehet összeállítani a hazai társasági élet krémjéből. Mivel ifjabb Horthy Miklós és Horthy István is kipróbálták magukat motorkerékpáron, ezért éveken át Horthy Miklós kormányzó is rendszeres vendége volt a rendezvénynek. Az arisztokraták közül Zichy Tivadar grófot kell kiemelni, aki önéletírásában is elismerte, hogy abban az időben leginkább a szoknyákat üldözte meglehetős sikerrel. Ám eközben arra is jutott ideje, hogy megdöntse a svábhegyi pályarekordot 1928-ban egy Bugattival. Szintén Bugattival jeleskedett Esterházy Antal herceg is.
A sportemberek közül említhető Déván István olimpiai síversenyző, Kaszala Károly, egykori pilóta, majd motorversenyző, Almássy László Ede, aki az 1920-as években afrikai kirándulásaival hívta fel magára a figyelmet, Feledy Pál, aki nemzetközi színtéren is bizonyított stb.
Ám ami a verseny igazi erőssége volt az a reklám: bármilyen gyengécske is volt az autó vagy motor, ha fel tudott kapaszkodni a hegyre, garantáltan bekerült a szaklapokba. Az ingyen, vagy jutányos áron biztosított hírverést előszeretettel használták ki a kereskedők. Hol ők maguk hol valamelyik alkalmazottjuk indult el a svábhegyi versenyen. Többek között Urbach László pályafutása is itt kezdődött. A Mátra, majd a Dongó és Berva „atyja” 1924-ben egy 150 cm3-es Francis-Barnett kismotorral debütált. Három évvel később már 1200-as, oldalkocsis Harley-n bizonyított.
Végül említsük meg a márkákat is. Tizenegy év alatt 83 különböző márka jelent a svábhegyi versenyen. A dobogó első három helyét a Steyr (61 darab), a Bugatti (51 darab) és az Austro-Daimler (34 darab) foglalja el. Az autóenciklopédiának sem utolsó listán olyan mára teljesen elfeledett márkák is szerepelnek, mint a Majola, a Loreley és az Aurea. Egyszer-egyszer olyan nagy méretű amerikai luxusautók is megjelentek, mint a Cadillac, a Pierce-Arrow vagy a Packard.
Idővel a svábhegyi verseny mellé más hegyi futamok is bekerültek a versenynaptárba...