Dakar

Harcos szakaszon vannak túl Szalayék

2016.07.24.

Küzdelmes nap volt. Persze, ez nem érte meglepetésként a versenyzőket, hiszen hosszú-hosszú dűnesorokon át vezetett az útjuk a Hohhotig, a Silk Way-rali szombati napján. Ez volt az utolsó mért szakasz, annak viszont velős.

A Szalay Balázs és Bunkoczi László dolgát ráadásul technikai hiba is nehezítette – természetesen megint a hűtéssel volt gond, ami a végeláthatatlan homokdombok között meglehetősen nagy fejtörést okoz – főleg, ha nincs lehetőség kimenni a pályáról az aszfaltútra, hanem vagy így, vagy úgy végig kell csinálnia a homokos pályát. 

„Harcos nap volt, minden villamosmérnöki tudományomat be kellett vetnem, hogy életet csiholjak a hűtőventillátorba, amelynek egymás után adták meg magukat az elemei, de többször is sikerült visszahozni az életbe – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, aki bevallotta, az első ellenőrző pontnál megpróbálták elhagyni a pályát, de lehetetlen volt, úgyhogy folytatták az erőltetett menetet a pályán. – Megint gyönyörű tájakon autóztunk, és állati jó kis szakasz volt, nagyon feküdt nekem, csak az autónak nem. De hát van ilyen…”

A páros hat és fél óra alatt teljesítette a szakaszt, amely során rengetegszer meg kellett állnia, ám a lényeg, hogy befejezte a versenyt. Mert igazából ez volt a befejezés, ugyanis a záró napon már csak összekötő szakasz vár a mezőnyre Pekingig. Az előzetes végeredmény szerint (hivatalos a szombati büntetések után várható) Szalayék a 48. helyen végeztek a majd’ tizenegyezer kilométeres viadalon. 

 

„Az első ellenőrző pontnál megállt a hűtés, de mivel nem lehetett elhagyni a pályát, előre menekültünk. Szétégtek a vezetékek, rövidre zártuk őket, és próbáltuk életben tartani az egyetlen működő ventillátort. A Mokka kifáradt a verseny végére, kilőtte magából a hűtővizet, de a lényeg, hogy végigvitt minket a távon” – tette hozzá Bunkoczi. 

 

SILK WAY-RALI

14. szakasz, Vuhaj–Hohhot (össztáv: 754.28 km, ebből szelektív szakasz: 261 km). Autósok: 1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúd-arábiai, német) 3:44:01, 2. Loeb, Elena (francia, Peugeot 2008DKR) 2:42 p h., 3. Hunt, Schulz (brit, német, Mini All4) 3:21 p h., …52. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 2:45:59 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Ajdar Beljajev, Dmitrij Szvisztunov (orosz, Kamaz) 3:59:26, 2. Szotnyikov, Ahmegyejev, Romanov (orosz, Kamaz) 3:32 p h., 3. Van den Brink, Willemsen, Kozlovsky (holland, belga, cseh, Renault) 5:02 p h.

A végeredmény (nem hivatalos). Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 2008DKR) 36:15:18, 2. Al-Radzsi 25:51 p h., 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 49:46 p h., …48. Szalay 229:39:34 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev 39:23:18, 2. Szotnyikov 15:28 p h., 3. Van Den Brink 33:26 p h. 

Forrás: 
Dakar.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....