Forma-1

Hamiltont Monacóban sem lehetett megállítani

2014.05.22.

A Monacói Nagydíj első szabadedzését a késve érkező Lewis Hamilton nyerte, de csak 3 századdal verte meg csapattársát, Nico Rosberget.


Lewis Hamilton

Bár sokan arra számítottak, hogy a Mercedes uralmát talán meg lehet dönteni Monacóban, az első szabadedzés erre alaposan rácáfolt: az Ezüst Nyilak végeztek az első két helyen, Hamilton 3 századdal verte Rosberget. A brit pár perc késéssel futott be a csapat bokszába, a környéken várakozó fotós had nagy örömére az első szektorban így is a leggyorsabb volt. Harmadikként szokás szerint Daniel Ricciardo végzett, a Red Bull ausztrál versenyzőjének hátránya mindössze 23 századmásodperc volt. Az első szektorban Rosberg, a másodikban Hamilton, a harmadikban Ricciardo volt a leggyorsabb.

1:19-en belül rajtuk kívül csak Fernando Alonso volt képes kerülni, a spanyol ferraris elégedett lehet a napjával azzal együtt is, hogy egyszer csúnyán elfékezte magát a Mirabeau kanyarban.


Nico Rosberg

Ötödikként végzett Sebastian Vettel, a négyszeres világbajnok nem lehet elégedett magával, mert fél másodperccel kikapott csapattársától. Mögötte a Kimi Räikkönen lett a hatodik, a finn csak egy tizeddel verte meg Valtteri Bottast a gyorsabb Williams-szel.

Bár korábban azt gondolták a szakemberek, hogy Monaco nagy kihívást jelent majd a versenyzőknek a csökkent leszorítóerő, a nyomatékosabb motorok, a keményebb gumik, és nem utolsósorban a pálya egy részének újraaszfaltozása miatt, a gyakorlat ezt nem igazolta. Alig történt említésre méltó hibázás a pályán: a Mirabeu kanyarban Max Chilton megpördült, Adrian Sutil pedig kis sebességgel nekikoccant a korlátnak a Sauber hátuljával. Ezeken kívül még Räikkönen pördült meg az utolsó gyors körében a St. Devote kanyarban.

Eredmények:

 1. Lewis Hamilton        Mercedes                 1:18.271s           32 kör

 2. Nico Rosberg          Mercedes                 1:18.303s  +0.032s  31 kör

 3. Daniel Ricciardo      Red Bull-Renault         1:18.506s  +0.235s  37 kör

 4. Fernando Alonso       Ferrari                  1:18.930s  +0.659s  31 kör

 5. Sebastian Vettel      Red Bull-Renault         1:19.043s  +0.772s  33 kör

 6. Kimi Raikkonen        Ferrari                  1:19.467s  +1.196s  31 kör

 7. Valtteri Bottas       Williams-Mercedes        1:19.494s  +1.223s  31 kör

 8. Sergio Perez          Force India-Mercedes     1:19.666s  +1.395s  29 kör

 9. Kevin Magnussen       McLaren-Mercedes         1:19.789s  +1.518s  29 kör

10. Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes     1:19.856s  +1.585s  38 kör

11. Jenson Button         McLaren-Mercedes         1:20.033s  +1.762s  35 kör

12. Esteban Gutiérrez     Sauber-Ferrari           1:20.118s  +1.847s  33 kör

13. Romain Grosjean       Lotus-Renault            1:20.207s  +1.936s  33 kör

14. Pastor Maldonado      Lotus-Renault            1:20.241s  +1.970s  38 kör

15. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault       1:20.260s  +1.989s  36 kör

16. Felipe Massa          Williams-Mercedes        1:20.517s  +2.246s  25 kör

17. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari           1:20.736s  +2.465s  18 kör

18. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault       1:20.914s  +2.643s  37 kör

19. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari         1:21.310s  +3.039s  27 kör

20. Marcus Ericsson       Caterham-Renault         1:22.063s  +3.792s  40 kör

21. Kamui Kobayashi       Caterham-Renault         1:22.492s  +4.221s  38 kör

22. Max Chilton           Marussia-Ferrari         1:25.817s  +7.546s   7 kör

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka éjfél és....
2025.01.30
Talán a nyugati autógyártóknak is érdemes ellesni egy-két olyan ötletet a kínai konkurensektől,....
2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....