MotoGP

Gyorsaságimotoros-vb - Júliusban, Jerezben indulhat a szezon

2020.05.09.

Júliusban, Jerezben veheti kezdetét a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2020-as idénye. Azt még nem tudni, hogy a szervezők pontosan milyen körülmények között rendeznék a versenyeket.

A sorozat közleménye szerint egymás után két versenyhétvégét is a spanyol helyszínen bonyolítanának le, erről az andalúz vezetés, a városi tanács és a sorozat promótere közös engedélykérő nyilatkozatot juttatott el a spanyol kormánynak. Amennyiben utóbbi engedélyt ad a rendezésre, július 19-én és 26-án indulna a MotoGP idénye, míg egy hétre rá, augusztus 2-án a superbike-világbajnokság mezőnyét látná vendégül a helyszín.

Arról nem szól a közlemény, hogy a szervezők pontosan milyen körülmények között rendeznék a versenyeket, de szinte biztos, hogy zárt kapuk mögött, csak a minimális személyzet részvételével. Egy hónappal ezelőtt a promóter cég ügyvezetője, Carmelo Ezpeleta azt mondta, reméli, hogy júliusban elkezdődhet a vb, amelyben a futamok lebonyolításához minimum mintegy 1600 személyre van szükség. A gyári csapatok 40, a privát istállók 25 fős személyzetet alkalmazhatnának, az alacsonyabb kategóriákban 20 (Moto2), illetve 15 (Moto3) ember lehetne ott csapatonként.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság eredetileg március 8-án Katarban rajtolt, de ott csak a Moto2 és a Moto3 futamát rendezték meg a Moto GP már akkor is elmaradt. Azóta három futamot (Német, Asseni és Finn Nagydíj) töröltek, négy továbbit (Spanyol, Francia, Olasz és Katalán Nagydíj) pedig elhalasztottak. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....