Prága
Sokan kezdenek hiperautók fejlesztésébe, de már kevesebben jutnak el odáig, hogy valóban megéljék a sorozatgyártást. A cseheknek ez most mégis összejött, tényleg gyártásba kerülhet a Praga Bohema hiperautó, ami eredetileg versenyautónak készült, nem véletlenül rendelkezik ilyen feltűnő aerodinamikai megoldásokkal. Persze a Praga története nem most kezdődött. Az eredeti márkát még 1907-ben alapították, természetesen Prágában. Eleinte a Csehszlovák Hadsereg beszállítói voltak elsősorban, később pedig a világ egyik legsikeresebb gokart váz beszállítói lettek. Később azonban előálltak egy középmotoros versenyautóval, mígnem fejükbe vették egy utcai modell megalkotását. Az első változat 2016-ban lett kész, amivel még Jon Olsson is részt vett a Gumball 3000-en.
2024-re pedig eljött az idő, hogy megkezdődjön a Bohema sorozatgyártása, motorterében egy 3,8-literes V6-tal. Köszönhetően a száraz olajteknőnek és két új turbófeltöltőnek a Nissan GT-R-ből örökölt motor 700 lóerősre lett pumpálva. Ami elsőre nem hangzik olyan soknak manapság, de ha hozzávesszük, hogy mindössze kereken 1000 kg a hiperautó, akkor már érezhetjük, hogy egy igazi bestia lehet úgy közúton, mint versenypályán. Fejlesztése során jártak vele a legtöbb ikonikus versenypályán, és a legjobb pilótáktől gyűjtötték be a visszajelzéseket. Meg is kérik az árát: jelenleg 1,36 millió euróért, azaz átszámítva kb. közel 500 millió forintért kínálják a csehek hiperautóját.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!