Elegendő megnézni néhány videót az oroszországi közlekedés mindennapjaiból, hogy lássuk a rendszeres és tömeges, elképesztően durva szabálysértések döbbenetes következményeit. Szabályokra és szabálykövető magatartásra szükség van, ebben mindenki egyetért. Csakhogy nincs, mert nem is lehet olyan szabályzat, amely valamennyi élethelyzetben eligazít. Csupán általános keretet lehet megadni, amelyet remélhetőleg józan ésszel és felelősségérzettel használnak az emberek.

Egy példa. Üres, a láthatárig jól belátható úton kerékpárost ér utol egy autó. Betorkolló mellékút miatt azon a részen záróvonal van felfestve. Az autósnak három lehetősége van: lelassít a biciklista 20 kilométeres sebességére, és mögötte döcög a záróvonal végéig; kellő oldaltávolság nélkül, tükrével szinte súrolva a bringás könyökét, de a záróvonalat nem érintve előz; illetve lassítás nélkül, a kocsi fél oldalával vagy egészével átlépi a folyamatos fehér vonalat, és nagy ívben kikerüli a kétkerekűt. Nyilvánvaló, hogy az első megoldás lelassít, növeli a fogyasztást és a környezetszennyezést, s a helyzet mindkét résztvevőjének idegesítő; a második szabálytalan és veszélyes; a harmadik természetes, ésszerű, a lehető legbiztonságosabb – de súlyosan szabálysértő, és ha megörökítette egy észre nem vett videokamera, komoly bírságot eredményezhet.

Fotó: MTI

Ezzel az eszmefuttatással nem szeretnék szabálytalankodásra buzdítani, csupán rámutatni, hogy nem feltétlenül üdvözítő a szabályok merev betartása. A londoni buszsofőrök egy ízben túlbuzgósági sztrájkkal küzdöttek érdekeikért: egy adott napon mindannyian maradéktalanul betartották a KRESZ-t. A város közlekedése megbénult, győztek a buszvezetők.

Általános érvénnyel megállapíthatjuk, hogy három tényezőtől függ egy ország közlekedésének mikéntje: a szabályoktól, a közlekedők szabálykövető gyakorlatától és a betartató hatóságok viselkedésétől. Ami az utóbbit illeti, írott malaszt marad az akár legjobb KRESZ, ha a lovak közé dobják a gyeplőt, de elfogadhatatlan helyzetet eredményezhet az is, ha minden egyes szabálysértést észlelhetnek és szankcionálhatnak.

Spanyolországban is 90 km/óra az országúti limit – de emlékezetem szerint van egy kivétel: előzés közben 110. Akár így van, akár nem, tény hogy nálunk ilyen nincs, pedig kéne, hiszen egy nyolcvannal andalgó kocsit kilencvennel előzni veszélyes, mert túl hosszan kell menni az út bal oldalán. Persze mi is sebességtúllépéssel előzzük, bizakodva, hogy akkor se büntetnek meg érte, ha észreveszik. Olyasmire gondolunk, mint a Lázadás a Bountyn film zárójelenete: a bíróság felmenti a hajóját a legénység sanyargatása következtében elvesztő kapitányt, mert mindent a szabályzat precíz betartásával tett, de a bíró utólag azért hozzáfűzi: Bligh kapitány, Őfelsége hajózásának szabályzatát annak feltételezésével állították össze, hogy úriemberek fogják alkalmazni. Sajnálattal állapítom meg, hogy ön nem az.

Nos, mi legyen a véleményünk az olyan, közfelháborodást kiváltó eljárásról, hogy valahol kitesznek egy kamerát, és egyik napról a másikra elkezdik szórni a tetemes bírságokat, táblával tiltott balra kanyarodásért? Jogszerűségét nem vitatja senki, emberségességét, állampolgárbarát jellegét annál inkább. Ugyanezt a hatást, az adott, gyakori szabálysértést másképp is meg lehetett volna akadályozni, legalábbis a bekamerázás előtti hetekben, mondjuk, egy kis személyes rendőri útbaigazítással.

Cikkemnek azonban nem ez a témája, hanem az, hogy merre tart a világ. Egyre fejlettebbek az ellenőrzés eszközei, tényleg rövidesen megvalósítható lesz, hogy folyamatosan képben legyünk. Szaporodnak a kamerák. A nagyobb haszonjárműveken már régóta van menetíró, amelynek sofőrkártyájáról bármikor lekérdezhetők az adatok. Ilyet előírni személyautókra csak egy tollvonás kérdése lenne, de aligha kerül rá sor, mert nem is szükséges: akár a mobiltelefon cellainformációiból is megállapítható, hogy egy jármű csak sebességtúllépéssel tehetett meg ennyi idő alatt egy bizonyos útszakaszt. Egyre több autó kapcsolódik állandóan a világhálóhoz és a GPS-rendszerhez, innen már csak egy lépés, hogy a Nagy Testvér nyomon kövesse mozgásunkat, az említett záróvonal-átlépést is beleértve. Műszakilag lehetséges az autók műholdas nyomon követése, ezt még tudtommal senkinek sem jutott eszébe közlekedésrendészeti célra kihasználni, de attól még elképzelhető.

A lényeg az egészben az, hogy minél jobban ellenőrizhető az autók mozgása, akár a totális lefedettségig, annál fontosabb lenne társadalmi konszenzussal kialakítani egy olyan ellenőrzési-szankcionálási etikát és rendszert, amely nem a kaszálásra, a legkönnyebben tetten érhető réteg, az autósok sarcolására helyezi a hangsúlyt, hanem intelligensen differenciál másokat zavaró és/vagy veszélyeztető, illetve ugyan szabálysértő, de senkinek sem ártó, sőt adott esetben több szempontból is előnyös közlekedési viselkedés között. Hogy úgy mondjam, úriemberhez illően jár el. Ezt, mint tapasztaljuk, nem tanácsos önkormányzatokra, vagy közigazgatási bírságokat gépiesen kiszabó hivatalokra bízni, mert a végeredmény valami olyan lehet, amit biztosan nem akartunk magunkra szabadítani. Érdemes elgondolkodni rajta, minden szinten. Talán előbb-utóbb választási szempont is lehet belőle, amellyel kapcsolatban a szavazóurnánál fejthetjük ki véleményünket, hiszen mindenkit érint a végkimenetel.