rendőrség

Gépkocsifeltörőt fogtak a ferencvárosi rendőrök

2017.12.29.

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki Budapesten a IX. kerületben két hét alatt öt gépkocsit tört fel.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 48 éves budapesti N. K. Ferenc 2017. december 12-én az éjszakai órákban egy Budapest IX. kerület Kinizsi és egy, a Köztelek utcában parkoló gépkocsi ablakát betörte, és azokból egy tabletet, valamint egy navigációs rendszert lopott el. A férfi másnap reggel 7 óra körül szintén egy Budapest IX., Köztelek utcában parkoló, majd 2017. december 22-én ismét egy IX., Kinizsi utcában parkoló autót tört fel, de egyikből sem vitt el semmit.



N. K Ferenc 2017. december 27-én ismételten a Budapest IX., Kinizsi utcában szemelt ki egy gépkocsit, amiből egy szervizkönyvet sikerült ugyan ellopnia, de a bűncselekmény elkövetése után pár perccel a ferencvárosi nyomozók elfogták. A rendőrök a férfi zsebében megtalálták a gépkocsiablakok betöréséhez használt üvegtörő szerszámot is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói lopás vétség elkövetése miatt N. K. Ferencet őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.​

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....