Forma-1

Forma-1: nagy meglepetéseket hozott a második silverstone-i időmérő

2020.08.08.

Meglepetésre Valtteri Bottasé lett a pole pozíció, a beugró Hülkenberg pedig a harmadik helyet csípte el.

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es 70. évforduló Nagydíja szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről. A 30 éves pilótának - akivel a héten hosszabbított szerződést a Mercedes - ez az idei második, és pályafutása 13. pole pozíciója. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok, az összetett pontversenyben élen álló brit Lewis Hamilton startolhat majd.

A koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő német Nico Hülkenberg meglepetésre harmadikként zárt a Racing Point volánja mögött, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője negyedik lett. Tovább szenved a Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel, aki ezúttal csak 12. lett, miközben márkatársa, a monacói Charles Leclerc nyolcadikként végzett. A nevében is rendhagyó 70. évforduló Nagydíja vasárnap 15.10 órakor kezdődik.



 

A teljes rajtsorrend:

------------------------

1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

Nico Hülkenberg (német, Racing Point)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

3. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

4. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

5. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

6. sor:

Esteban Ocon (francia, Renault)

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

7. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Romain Grosjean (francia, Haas)

8. sor:

George Russell (brit, Williams)

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

9. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

10. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Matrózruhás sofőrök vezették a valaha készült legritkább és legfurcsább buszt, melynek egyetlen....
2025.01.29
Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, ami 178 ezerrel....
2025.01.29
Ötéves csúcsot értek el az autóeladások Oroszországban tavaly, két évvel az után, hogy az ottani....
2025.01.29
A 2020-ban a Škoda első, a Volkswagen-csoport moduláris villamosítási eszközkészletén (MEB) alapuló....
2025.01.29
Az idén megújult Volkswagen Tiguan továbbra is az egyik legjobb ajánlat a kompakt szabadidő-autók....
2025.01.29
Morenth Péter 2021 novembere óta tölti be a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki tisztségét,....
2025.01.29
Az új Peugeot E- 3008 modellre bevezetése óta több mint százezer megrendelés érkezett be, és ez....
2025.01.29
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint az idei évre 1,4 millió darab....
2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....