formatervezés

A Ford GT megálmodója lesz a Ford fő formatervezője

2024.08.31.

A második generációs Ford GT és számos más Ford modell megálmodója, Todd Willing lesz az amerikai márka formatervezési igazgatója.

Willing 21 éve dolgozik a Fordnál, és Anthony Lo-t váltja a formatervezői igazgatói székben. Ő felel majd az összes jövőbeni Ford és Lincoln modellek formatervezési munkájáért, amely szerte a világon zajlik a vállalat dizájnműhelyeiben.

Todd Willing végigjárta az amerikai vállalat szamárlétráját, és ötvenévesen sikerekben gazdag pályafutást tudhat maga mögött. Még középiskolásként, gyakornoki program keretében került a Ford Melbourne-i stúdiójában. Ezután ipari formatervezést tanult az ausztrál nagyváros Monash Egyetemén, ahol tanulás közben is hódolhatott szenvedélyének, a formatervezésnek.

A Fordnál  tervezőcsapatokat vezetett Japánban, Németországban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában, és fontos modellek tervei kerültek ki a keze alól. Az ő nevéhez fűződik például a 2007-es Mondeo, a 2009-es Fiesta, a 2010-es Focus, az új Bronco, illetve a 2017-es Ford GT.

Ez utóbbi szuperautó külön kiemelendő a remekművei sorából. A GT feltűnő és végletekig eredeti külsejének, illetve kifinomult aerodinamikájának köszönhetően széles körben a Ford egyik legnagyobb dobásának tartják, a modellre elismerően tekintenek az autórajongók.

A Ford azt várja Willingtől, hogy új arculatot adjon a vállalatnak és a Ford modelleknek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.09.14
Sztár volt a flottákban, a családok is kedvelték, mindaddig, amíg kihalásra nem ítélte a SUV-mánia....
2024.09.14
A koreai gyártó a luxusmárkájával, a Genesisszel épít egy LMDh autót a Hosszútávú világbajnokság....
2024.09.14
Mit tegyünk, ha hirtelen leszakad az ég, miközben vezetünk?   ..
2024.09.14
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján felfüggesztett börtönbüntetésre és a....
2024.09.14
Megkezdődnek a felújítások az M1-M0 csomópontban szeptember 14-én szombaton, az M1-es autópálya....
2024.09.14
A Xiaomi úgy döntött, hogy legyártja a szupererős, ezerötszáz lovas SU7 Ultra modelljét azzal a nem....
2024.09.14
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azeri Nagydíj....
2024.09.14
A JLR csapatának legújabb tagja egy autonóm négylábú, amely a Range Rover Electric bemutatását....
2024.09.14
Szorult helyzetbe került a szürke Model S, két 99-es BKV-busz fogta közre. ..
2024.09.14
A Mercedes brit versenyzője azok után állt az élre, hogy pénteken motorproblémákkal küszködött. ..