közelekedésbiztonság

Folytatódik a kampány a felelős alkoholfogyasztásért

2014.06.30.

Az idén rendezik meg nyolcadik alkalommal a Soha ne igyál, ha vezetsz! kampányt Magyarországon, a szervezők célja a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése, emellett szeretnék, ha legalább tízezer felnőtt csatlakozna a kezdeményezéshez.

Szécsi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a kampányról tartott hétfői, fővárosi sajtótájékoztatón azt mondta, a statisztika szerint száz személyi sérüléses baleset okozója közül öt fogyasztott alkoholt a baleset előtt, a hétvégi fővárosi akció keretében egy éjszaka alatt 28 ittas járművezetőt találtak.

Az alezredes felhívta a figyelmet arra: változott a jogszabály, már akár egy-két feles elfogyasztása után is büntetőeljárás indulhat a járművezető ellen.

Edvi Szabolcs, a Diageo, a Johnnie Walker márkát tulajdonló szeszipari csoport menedzsere utalt arra, hogy nyolc éve rendezik meg a Johnnie Walker és a McLaren-Mercedes együttműködésében a kampányt, a felelősségteljes alkoholfogyasztásról szóló üzenetük már több mint egymillió felnőtthöz jutott el.

A 2014-es globális kampány része a magyarországi akció is, szeretnék, ha kezdeményezésükhöz legalább tízezer felnőtt csatlakozna, ezt a közösségi oldalakon, valamint a nagyobb bevásárlóközpontokban személyesen lehet megtenni. A csatlakozók között nyereményeket sorsolnak ki.

A kezdeményezéshez csatlakozott Michelisz Norbert autóversenyző is, aki a sajtótájékoztatón arról beszélt, fontosnak tartja a felelősségteljes alkoholfogyasztás ügyét, így "nem volt kérdés", hogy csatlakozzon a kampányhoz. Elmondta: baráti társaságában volt két komolyabb baleset is alkoholos befolyásoltság miatt, így korán megtanulta, hogy az alkohol és a vezetés "nem fér össze". 

Az autóversenyző kiemelte: az autót vezető felelősséggel tartozik a közlekedés többi résztvevője iránt is, ezért az ittas vezetésen kívül például a gyorshajtás ellen is fel kell lépni.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....
2025.02.11
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Debreceni Osztályának járőrei szúrták ki azt....
2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....