Magyar hírek

Faktoringgal csökkenthetők a késve fizetésből adódó kockázatok

2013.09.18.

Szigorúbb szabályok vonatkoznak július óta a fizetési határidőkre. A jogszabályváltozás fizetésekre gyakorolt hatását a GF Faktor Zrt. véleménye szerint még korai volna értékelni, azonban rámutat, hogy a hosszú fizetési határidőkből adódó költségek és kockázatok alternatív finanszírozási megoldások beiktatásával, így faktoring alkalmazásával csökkenthetők.

   A német Grenke-csoporthoz tartozó GF Faktor Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy július óta a Polgári Törvénykönyv a korábbinál szigorúbb feltételeket szab a fizetési határidőkre. Célja, hogy rövidítse az elhúzódó fizetéseket, valamint arra ösztönözze a cégeket, hogy időben teljesítsék a kötelezettségeiket. A nemfizetés és a késve fizetés ezermilliárd forintosos nagyságrendű problémát jelenthet ma Magyarországon - állítja a cég.
    A közlemény szerint lényeges változást jelent július óta, hogy a számlafizetésre vonatkozó határidő legfeljebb 30-60 nap lehet, és csak abban az esetben lehetséges a hosszabb intervallum, ha a szerződés jellege ezt indokolja.
    Fontos változás, miszerint a késve fizető fél kötelezhető arra, hogy legalább 40 eurós (körülbelül 12 ezer forint összegű) költségtérítést fizessen a partnernek behajtási összeg címén. Ez átalányösszeg, amely akkor is kiszabható, ha nem volt igazolható költsége a számlát kibocsátó cégnek. A júliusban életbe lépett módosítás értelmében a késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat plusz 8 százalékpontra emelkedett, a korábbi jegybanki alapkamat plusz 7 százalékponthoz képest.
    A közlemény idézi Baltay Zsombort, a GF Faktor vezérigazgatóját, aki szerint az átlagos fizetési határidők a tavalyi 29-30 napról az idei év első felében 27 napra csökkentek, de az átlagos fizetési késedelem 20 napról 23 napra emelkedett, ez átlagosan 50 napos tényleges teljesítést jelent. A lánctartozások kialakulásában szerepet játszó késve fizetések rontják a cégek helyzetét - emelte ki.
    Baltay Zsombor elmondta: a GF Faktor Zrt. - a német Grenke-csoport nemzetközi tapasztalatainak felhasználásával - a cégekre egyedileg alkalmazható megoldásokat dolgozott ki a likviditási problémák kezelésére. Hozzátette: a kibocsátott számlákat a faktortársaság azonnal előfinanszírozza az ügyfelének, ezáltal kedvezőbb likviditási helyzetbe hozva mind a szállítót, mind pedig a vevőt.
    A Wolfgang Grenke által 1978-ban Baden-Badenben alapított Grenke-vállalatcsoport szolgáltatásai - bérlet, lízing, bank és faktoring - az egész európai piacon keresettek a középvállalatok körében. A Grenkeleasing AG Group részvényeit 1997-ben vezették be német tőzsdére. A cégcsoport 2011-ben 92,6 millió euró nettó árbevétel mellett 39,2 millió euró profitot könyvelt el.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.15
Télen kell kabriót, és motort venni! Tartja az ősi bölcsesség. Amiben van is ráció, hiszen a....
2025.02.15
A német gyártó egy rózsával borított elektromos hot hatch-et állított ki Londonban a szerelem....
2025.02.15
1,4 milliárd dolláros adótörvény miatt – írja az orf.at.   ..
2025.02.15
A bajor prémiumgyártó a világ legnagyobb olyan járműflottájával rendelkezik, amelynek tagjai OTA....
2025.02.15
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi....
2025.02.15
Divatos, látványos kütyük nélkül is hozza a jövő élménydús, könnyed vezetési élményét az Ioniq 5,....
2025.02.15
A Carlos Sainz-ot is a soraiban tudó brit istálló új néven folytatja 2025-től. ..
2025.02.15
A japán tuningcégek által már korábban felfedezett Hiace-hez már a gyári GR Sport kínálatából is....
2025.02.15
A cseh limuzin PHEV-változata több mint 120 km-es (WLTP) elektromos hatótávolságot kínál. ..
2025.02.15
A Toyota walesi pilótája sovány előnyre tett szert, mivel mindössze 9,1 másodperc választja el az....