E-autók
A China Chongqing Sokon Industry Group által alapított SF Motorsnak az amerikai Silicon Valleyben van a központja. A 2016-ban alapított SF Motors 300 dolgozót foglalkoztat gyártási területen az Egyesült Államokban, Németországban és Kínában. A társaság közlése szerint a megnyíló üzemben legalább két gyártósort állítanak majd munkába az EV modellek, az SF5 és SF7 készítéséhez. Az SF5 próbagyártása már ez év végén megkezdődhet.
„Ezzel a beruházással és a felújítási munkákkal megfelelő pozícióba kerülünk, hogy előremutató járműveinkkel 2019-re megjelenjünk az autópályákon, és közelebb jussunk azon globális missziónkhoz, miszerint az emberi mobilitást intelligens elektromos járműveinkbe transzferáljuk” - jelentette ki a John Zhang, az SF Motors alapítója és vezérigazgatója.
A csaknem 63 ezer négyzetméter alapterületű felújítandó korábbi az AM General tulajdonban lévő összeszerelő üzembe az SF Motors karosszéria- és festőüzeme kap helyet. Az SF Motors tavaly novemberben vásárolta meg a mishawakai telephelyet. A cég tervei között szerepel további 435 dolgozó bérfoglalkoztatása, akik az AM General bezárásakor veszítették el munkájukat. A létesítmény az idei év végére már fel tud venni 200 dolgozót.
A cég ugyancsak kész többek között saját motorok, sebességváltó szekrények, akkumulátorcellák, valamint elektromos vezérlőszerkezetek gyártására, melyeket a várakozások szerint már 2019-ben szállítani tudják járműveikhez.
Fordítás: Lehőcz Rudolf