Toyota Supra

Eladó Paul Walker eredeti Toyota Suprája a Halálos iramban című filmből

2021.05.31.

A 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt mozisztár az első részben vezette az azóta már tuningikonná vált, turbómotoros A80-ast, ami most kalapács alá kerül és várhatóan rekordösszegért fog elkelni.

Aki kicsit is képben van a Halálos iramban című mozifilm-sorozattal kapcsolatban, biztosan a narancsszínű Toyota Suprát említené elsőként, ha megkérnék, hogy nevezzen meg emlékezetes autókat a népszerű franchise-ból.

Paul Walker által játszott rendőr, Brian az első részben romos állapotból építette újjá a filmbéli Suprát, amely aztán egy Ferrari F355 Spiderrel utcai versenybe is keveredett. A látványos fináléban pedig még a Vin Diesel által vezetett Dodge Chargerrel is összemérte az erejét.

A filmben összesen nyolc (!) darab Toyota Suprát használt a stáb, ezek közül az egyik makulátlan állapotút fogják hamarosan elárverezni Amerikában. A Barrett-Jackson aukciós oldalán kalapács alá kerülő példány az első, 2001-ben készült Halálos iramban (The Fast and the Furious) című filmben, valamint a 2003-as Halálosabb iramban (2 Fast 2 Furious) című folytatásban is feltűnt, amiről hiteles dokumentáció tanúskodik az aukciós ház leírása szerint. A második részben aranyszínűre átfényezve volt látható, és akkor már nem Paul Walker, hanem a Michael Ealy által játszott Slap Jack karaktere vezette egy utcai verseny során.

Mindkét filmre az az Eddie Paul építette át az árverésre kerülő Suprát, aki a Halálos iramban franchise-on kívül még számos hollywoodi szuperprodukció, így a Hazárd megye lordjai, a Grease, a Taxi, az XXX és a Tolvajtempó című filmek autóiért is felelt. Sőt, a Verdák animációs szereplőit is megépítette a Disney kérésére igazi négykerekűekből, promóciós célokra.

A Halálosabb iramban után Paul visszaalakította a Suprát az első részben használt optikára, így az ismét a Lamborghini Diablóról származó Candy Orange színben pompázik, és a „Nuclear Gladiator” grafikák is visszakerültek az oldalaira, természetesen a tuningalkatrész-gyártó cégek logóival együtt. Egyébként nemcsak a fényezése és a matricázása különbözteti meg a gyári Supráktól a filmes autót, hanem Bomex optikai csomag, a Toyota Racing Development stílusában készített motorháztető, az alumínium ARP hátsó szárny és a 19 colos Dazz Motorsport Racing Hart M5 felniszett is.

Mivel a forgatáson belső felvételek is készültek az autóról, a műszerfalat és az üléseket sem hagyták érintetlenül. Számos kiegészítő műszer néz farkaszszemet a vezetővel, a gyári hifi helyére egy nagyképernyős fejegységet építettek be, az ülések és az ajtók kék Alcantara kárpitozást kaptak, a légzsákos gyári kormány helyére pedig egy filigrán Momo Racing sportkormány került.

Bár ez a Supra automata váltós, a négyfokozatú szerkezet előválasztó karját váltógombra, a kulisszáját pedig bőr váltószoknyára cserélték, így avatatlan szemlélőknek manuálisnak látszik.

Aki arra számít, hogy a motorháztető alatt egy 800-1000 lóerő körüli teljesítményre felhúzott 2JZ-GTE motort talál, azt sajnos ki kell ábrándítanunk: a háromliteres, sorhatos, ikerturbós motort – bár köztudottan rendkívül jól bírja a tuningolást – gyári állapotban hagyták a filmesek, így az amerikai specifikációnak megfelelően 325 lóerőt teljesít. Persze így sem lassú vele a Supra, 0-60 mérföld/h-ra (97 km/h) 4,8 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 155 mérföld/h (250 km/h).

A Barrett-Jackson aukcióját június 17-19. között rendezik meg Las Vegasban. Egyelőre nincs kikiáltási ára a híres Toyotának, de a Halálos iramban franchise és Paul Walker népszerűségét ismerve aligha fog olcsón gazdát cserélni.

Fotó: www.barrett-jackson.com

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..
2024.04.15
Visszatér a tél Ausztriába, hétfőn figyelmeztetést adtak ki az autósoknak – írja a Heute című....
2024.04.15
Miért áll egy kihegyezett versenyautó egy hófödte versenypályán, és miért sorakoznak mögötte....
2024.04.15
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) és az Audi Hungaria tárgyaló delegációi közötti....
2024.04.15
Az Audi több mint 20 új, tisztán elektromos, plug in hibrid és hagyományos, belső égésű motorral....
2024.04.15
Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és....
2024.04.15
Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal....
2024.04.15
Alkalmanként átlagosan 2,5 órát parkolnak a magyar autósok az utcán és 6 órát a parkolóházakban, az....
2024.04.15
Európai tervezés, törökországi gyártás, japán hagyományok - ezek a sarokpontjai a Mitsubishi Colt....
2024.04.15
Múlt és jelen egyhelyen mindig izgalmas egyveleget mutat, nem véletlen, hogy az Akkor és Most Jármű....