kötelező biztosítás

Döntöttek: kötelező lesz a kötelező biztosítás az e-rollerekre Magyarországon

2024.06.25.

2024. július 16-tól Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni a mikromobilitási eszközökre, ilyen például a Segway vagy elektromos roller; egyes biztosítók már megjelentek díjtarifáikkal, mások még a végleges kormányrendeletre várnak - tájékoztatta a Grantis Hungary Zrt. tanácsadó szakértője az MTI-t kedden.

Veres Patrik jelezte: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem.

Az olyan nem emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e a biztosítás - emelte ki a szakértő.

A jogszabály szerint kgfb biztosítást kell kötni azokra az elektromos rollerekre, amelyek saját tömege meghaladja a 25 kilogrammot és a tervezési sebessége eléri a 14 kilométer/órát, illetve abban az esetben is, ha az eszköz saját tömege nem éri el a 25 kilogrammot, de a tervezési sebessége meghaladja a 25 kilométer/órát - ismertette.

A rendszám nélküli járműveknél a törvény értelmében a használó is üzembentartónak minősül. Az elektromosroller-szolgáltatók várhatóan valamilyen flottaszerződést kötnek majd egy biztosítóval - vélekedett.

A Grantis összesítése szerint jelenleg az elektromos rollerekre érvényes éves kgfb tarifák pár ezer forint és több százezer forint között mozognak.

A nagy eltérés oka, hogy több biztosító még a végleges pénzügyminisztériumi rendelet előtt az egyéb kategóriába tette át a nem emberi hajtású járműveket, hasonló kategóriába, mint például a tesztvezetéseken használt autókat, amelyek biztosítási díja jóval magasabb - tájékoztatott Veres Patrik. A szakértő szerint a rendelet megjelenésével ezek a magas díjak várhatóan változnak.

A biztosítási díj nagyságát több biztosítónál meghatározza az üzembentartó kora és az eszköz használatának helye - jegyezte meg.

Fotó: BKK

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.09.14
Sztár volt a flottákban, a családok is kedvelték, mindaddig, amíg kihalásra nem ítélte a SUV-mánia....
2024.09.14
A koreai gyártó a luxusmárkájával, a Genesisszel épít egy LMDh autót a Hosszútávú világbajnokság....
2024.09.14
Mit tegyünk, ha hirtelen leszakad az ég, miközben vezetünk?   ..
2024.09.14
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján felfüggesztett börtönbüntetésre és a....
2024.09.14
Megkezdődnek a felújítások az M1-M0 csomópontban szeptember 14-én szombaton, az M1-es autópálya....
2024.09.14
A Xiaomi úgy döntött, hogy legyártja a szupererős, ezerötszáz lovas SU7 Ultra modelljét azzal a nem....
2024.09.14
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Azeri Nagydíj....
2024.09.14
A JLR csapatának legújabb tagja egy autonóm négylábú, amely a Range Rover Electric bemutatását....
2024.09.14
Szorult helyzetbe került a szürke Model S, két 99-es BKV-busz fogta közre. ..
2024.09.14
A Mercedes brit versenyzője azok után állt az élre, hogy pénteken motorproblémákkal küszködött. ..