rendőrség
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság cserbenhagyás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Egy eddig ismeretlen sofőr 2017. február 19-én 16 óra körül egy ismeretlen hatósági jelzésű személygépkocsival közlekedett Nyíregyháza Csemete utcán, a Tünde utca irányából a Bartók Béla utca felé. Vele szemben Toyota típusú személygépkocsival közlekedett egy 36 éves nyíregyházi nő, akivel egymás melletti elhaladásuk során a bal oldali visszapillantó tükreikkel összeütköztek.
A baleset következtében személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett a Toyota járműben, melynek a bal első ablaküvege és a visszapillantó tükre megrongálódott. Az ismeretlen gépkocsi sofőrje az ütközést követően a helyszínről megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül tovább hajtott a Bartók Béla utca irányába.
A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja az ismeretlen gépjármű sofőrjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik az eseménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.