2024.03.18.

Közúti veszélyeztetés és egyéb bűncselekmény miatt felelhetnek az elkövetők, vezetői engedélyeiket is bevonták.

2024.01.26.

A budapesti rendőrök Szigetszentmiklóson elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint a balesetet okozó autót vezette.

2023.11.03.

Az Egri Járási Ügyészség a többszörös visszaeső bűnelkövetőt – vagyon elleni bűncselekmények mellett – közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.

2023.10.19.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

2023.09.20.

Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette azt felvételt az M0-son, kedden kora délután, amelyen látszik, hogy csak a vétlen sofőr lélekjelenlétén és a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baleset. Nettó cserbenhagyás történt.

2023.07.31.

Mint arról mi is beszámoltunk, csütörtök este halálos balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott egy Mercedes típusú autó...

2023.07.28.

Összeütközött egy motorkerékpár és egy személyautó Budapest XI. kerületében, a Budaörsi úton csütörtökön este - tájékoztatott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A rendőrség azt írta, a motoros a helyszínen életét vesztette....

2023.02.12.

Feladta magát a rendőrségen az a 33 éves férfi, aki 2023. február 10-én az M0 autóúton okozott halálos kimenetelő közúti közlekedési balesetet, majd segítségnyújtás nélkül gyalog elmenekült a helyszínről - a gyanú szerint.

2023.02.10.

Egy 39 éves férfi vesztette életét - a gépkocsi sofőrje a rommá tört Opel Astrából kiszállt, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről.

2022.09.07.

Az elkövető az M1-es autópályán ütközött neki az előtte haladónak, úgy, hogy fel is borította a sértett járművét, majd ezt követően megállás nélkül továbbhajtott - írta a a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....