BUX

Csökkenő forgalom mellett esett a BUX a héten

2013.10.06.

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a forgalom 10 milliárd forinttal, 46,8 milliárdra esett a héten, miközben a BÉT részvényindexe, a BUX 18 535,36 ponton - 0,67 százalékos, 124,37 pontos mínuszban - zárta a hetet.

    Hétfőn a BÉT közepes forgalom mellett nullán zárt, de a magyar piac még így is felülteljesítette a nyugat-európai és a tengerentúli börzéket, ahol 1 százalék körüli mínuszban álltak az indexek.
    Kedden a magyar piac plusz 148 pontban zárt, az emelkedés nagy része az utolsó két órában következett be.
    Szerdán a BUX 0,88 százalékos mínusszal zárt, ezzel a nyugat-európai, tengerentúli piacok elmozdulását követte. A nap vesztese a Mol volt, közel 2 százalékos eséssel és viszonylag erősebb forgalommal.
    Csütörtökön a BUX hetven pontot esett. A Richter tovább menetelt felfelé, míg a Mol változatlanul gyengült.
    Pénteken tovább esett a BUX index. A Mol a kereskedés végén átlendült a veszteségből pluszba, viszont az OTP tovább esett.
    Az Egis árfolyama egy hét alatt 0,67 százalékkal, 185 forinttal 27 685 forintra nőtt.
    A Richter-részvények 4,30 százalékkal drágultak, 4005 forinton zárták a hetet. Ez a papír teljesített legjobban a héten.
    A Mol árfolyama 2,59 százalékkal 15 450 forintra esett. Az olajipari részvény gyengülését az INA körüli bizonytalanság határozta meg. Miután Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen a horvát rendőrség szerdán európai elfogatóparancsot adott ki, a magyar kormány a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kérte fel az olajtársaság menedzsmentjét.
    Az OTP-részvények a múlt héten 2,78 százalékkal estek, 4235 forintot értek pénteken záráskor.
    A Magyar Telekom papírok ára 0,33 százalékkal 308 forintra emelkedett.
    A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,92 százalékkal, 10,35 ponttal 1134,87 pontra emelkedett.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.15
Télen kell kabriót, és motort venni! Tartja az ősi bölcsesség. Amiben van is ráció, hiszen a....
2025.02.15
A német gyártó egy rózsával borított elektromos hot hatch-et állított ki Londonban a szerelem....
2025.02.15
1,4 milliárd dolláros adótörvény miatt – írja az orf.at.   ..
2025.02.15
A bajor prémiumgyártó a világ legnagyobb olyan járműflottájával rendelkezik, amelynek tagjai OTA....
2025.02.15
Néhány hét múlva indul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami hosszú hónapokra jelentős forgalmi....
2025.02.15
Divatos, látványos kütyük nélkül is hozza a jövő élménydús, könnyed vezetési élményét az Ioniq 5,....
2025.02.15
A Carlos Sainz-ot is a soraiban tudó brit istálló új néven folytatja 2025-től. ..
2025.02.15
A japán tuningcégek által már korábban felfedezett Hiace-hez már a gyári GR Sport kínálatából is....
2025.02.15
A cseh limuzin PHEV-változata több mint 120 km-es (WLTP) elektromos hatótávolságot kínál. ..
2025.02.15
A Toyota walesi pilótája sovány előnyre tett szert, mivel mindössze 9,1 másodperc választja el az....