baleset

Bajba jutott autósnak segítő embereket gázolt halálra a gyorshajtó

2022.01.19.

Vádat emeltek egy kerecsendi férfi ellen, aki halálos balesetet okozott két éve Eger határában - tájékoztatta a Heves megyei főügyész szerdán az MTI-t.

Szalóki Zoltán közölte: a férfi 2019. december 14-én az Egert és Kerecsendet összekötő 25-ös úton elütött öt, az úttest szélén álló embert. Hárman közülük annak a két másik embernek segítettek, akinek az autója előzőleg az árokba borult.

Archív fotók: Bp-i Autósok Közössége B. Patrik

A Egri Járási Ügyészség vádirata szerint a baleset azért történt, mert a férfi a megengedett sebességet túllépve egy lejtős kanyarban megijedt, amikor észlelte az új szélén állókat, intenzív fékezésbe kezdett és elrántotta járműve kormányát. A manővertől a gépkocsi megcsúszott és elütötte az öt embert.

A balesetben egy férfi és egy nő meghalt, két ember maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett, ötödik társuknak pedig eltört az állcsontja.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, három év szabadságvesztés kiszabását indítványozta - ismertette Szalóki Zoltán.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....