közlekedébiztonság

Az Európai Unió újra nekiveselkedik a közúti balesetek visszaszorításának

2017.01.24.

A közlekedés veszélyes üzem – tartja a mondás. A hírekben nap mint nap értesülhetünk közlekedési balesetekről, a szakemberek pedig sokkoló statisztikákkal támasztják alá, hogy bőven van még mit tenni ezen a területen. A következő, egymásra épülő két cikkünkben azt mutatjuk be, hogy az Európai Unió milyen erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a halálos kimenetelű balesetek mellett a súlyos sérüléses baleseteket is pontosan figyelemmel tudja kísérni, továbbá milyen stratégiai célokat tűzött ki a következő időszakra, és ezek hogyan járulnak hozzá a közlekedésbiztonság színvonalának szemmel jól látható növekedéséhez.

Az Európai Bizottság még 2010-ben határozott arról, hogy létrehoz egy EU szintű stratégiát a súlyos közúti balesetek számának csökkentésére. 2013-ban döntöttek arról, hogy közös nevezőre jutnak a súlyos sérülések definícióját tekintve, és a jövőben ennek megfelelően követik majd nyomon a baleseteket és vezetik a statisztikákat. A célok kitűzését 2015 első félévére datálták. 2015. március 24-én meg is jelent egy bizottsági sajtóközlemény, valamint Violeta Bulc, az EU közlekedésért felelős biztosa az Európai Parlamentben is beszélt erről a témáról.

Violeta Bulc több mint két éve éllovasa az EU közlekedésbiztonsági törekvéseinek (kép: horizon2020projects.com

Az Európai Bizottság 2015. június 10-én közzétett egy negyedéves beszámolót a közlekedésbiztonsági politikájáról. Az elvárásoknak megfelelően ebben szerepeltették a súlyos sérüléses közlekedési balesetek csökkentésére vonatkozó céljaikat. Deklarálták, hogy a Bizottság „dolgozik a súlyos sérülések kérdésén, beleértve a folyamat nyomon követését… és további akciók is tervben vannak a tagállamok és helyi közösségek támogatására”. Ugyanakkor ez az anyag nem tett említést a konkrét stratégiai célokról.

Az EU 2011-2020-ig való közúti közlekedésbiztonsági politikájáról szóló teljes időközi értékelő jelentésének munkaanyagában a következőt írják: „a súlyos közúti balesetek definiálása és módszertana le van fektetve: ezzel megteremtődtek a stratégiai tervelőirányzatok felállításához szükséges előfeltételek”. Az időközi értékelés ugyanakkor elismeri, hogy a tennivalók dokumentált listáján fontos tétel ennek a tervelőirányzatnak a kidolgozása, valamint a célok elérése érdekében a „lehetséges intézkedések” beazonosítása. Ez utóbbihoz egy tanulmány kidolgozása is szükséges. A közlekedési fehér könyv mostanában ugyancsak előáll egy félidős jelentéssel, mely szintén foglalkozni fog a témával.

Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottág elnökének Antonio Avenoso, az ETSC ügyvezetője mutatja be a szervezet „Let’s go”elnevezésű közlekedésbiztonsági programját (forrás: etsc.eu)

Az ügy megsürgetése érdekében több, mint 70 közlekedésbiztonsági szakértő és szervezet levelet címzett az EU Bizottság elnökéhez, Jean-Claude Juncker-hez, melyben kifejezték aggodalmukat a tervelőirányzatok látszólagos elejtésével kapcsolatban. Erősen érik, hogy az EU közlekedésbiztonságának egyik legfontosabb szervezete, az ETSC (European Road Safety Council, vagyis Európai Közlekedésbiztonsági Tanács) képviselői készek egyeztetni Juncker-rel ebben a kérdésben. Fenti törekvéseknek köszönhetően 2016. márciusában az Európai Bizottság első alkalommal tudott pontos és átfogó képet adni a súlyos személyi sérüléses balesetekről. Az adatok sokatmondóak: 2014-ben mintegy 135 ezren sérültek meg súlyosan Európa közútjain. Az üzenet egyértelmű: a megoldás nem halogatható tovább!

Az EU közlekedésbiztonságért felelős szervezetei igyekeznek gyorsan helyére rakni a stratégia hiányzó puzzle darabjait (kép: pinterest)

Az ETSC figyelme nem lankad: a szakemberek értékelik az aktuális helyzetet, illetve újra megvizsgálják, hogyan lehetne megsürgetni az EU felelős döntéshozóit a régóta ígért stratégiai terv mielőbbi kinyilatkoztatására.

A súlyos sérülések száma lassabban csökken, mint a halálos kimenetelű közúti balesetek száma

EU szinten 2010 óta a súlyos személyi sérülések számában 1.6%-os csökkenés figyelhető meg, szemben a közúti halálos kimenetelű balesetekkel, ahol 18 %-os csökkenés volt tapasztalható. Mindemellett 2001 óta ezeknek az országoknak a többsége gyorsabb ütemben csökkentette a halálos kimenetelű közúti balesetek számát, mint a súlyos sérülésekét.

A következő, kapcsolódó cikkünkben ennél is mélyebbre ásunk, és többek között olyan kérdésekre keressük a választ, hogy tulajdonképpen miért is olyan fontos ennek a stratégiai célnak a kitűzése, milyen adatokra van ehhez szükség, hogyan segíti mindez a döntéshozók munkáját?

A cikk alapjául az ETSC jelentései szolgálnak (etsc.eu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....