Skoda Superb
Bár Superb néven már 1934 és 1949 között is gyártott luxusautókat a Skoda, a gyártó csak a 21. századi modelleket számolta bele abba a 750 ezres darabszámba, amit a napokban ért el a cseh gyártó legnagyobb típusa.
A Kvasiny-ban készülő modell első nemzedéke még a kínai piacon forgalmazott Volkswagen Passat nyújtott padlólemezére épült, a legújabb, idén bemutatott harmadik generáció már a moduláris MQB padlólemezt kapta. A típus mindhárom nemzedékének a legfőbb erőssége az óriási hátsó lábtér, amit modern motorokkal, fejlett kényelmi extrákkal és elérhető árral kombináltak, így nem csoda, hogy a Superb már a kezdetektől jó eladásokat produkált a középkategóriában.
„A korábbi sikereinkre támaszkodva egy új érába léptünk a Superb legújabb nemzedékével” – nyilatkozta Kvasiny-ben Winfried Vahland, a Skoda vezérigazgatója. „Az egész modellkínálatunk új értelmet nyert a technológia, a dizájn, és az érzelmi vonzerő tekintetében. Az új Superb felülmúl mindent, amit a Skoda valaha gyártott, és kijelöli a jövő útját a márka számára”.
A harmadik generációs Superb értékesítése júniusban indul Európában, a kocsit első ízben fogják gyártani Kínában is. A típus 75 kg-mal lett könnyebb a modellváltás során, annak ellenére, hogy nőttek a méretei és a belső térkínálata is.