Beszállítók

Új termékek gyártása indul a LuK Savariában Szombathelyen

2013.08.29.

A tervezett kettő helyett három új autóipari termék gyártása indulhat meg Szombathelyen a LuK Savaria Kft. gyárában, amelynek 3,3 milliárd forint értékű bővítését 1 milliárd forinttal támogatta a magyar állam és az Európai Unió - jelentette be szerdán Michael Reinig, a cég ügyvezető igazgatója.

   A fejlesztés során tavaly megépült egy 20 ezer négyzetméter alapterületű csarnok, amelybe 2016 végéig összesen 70 millió euró értékű, a legmagasabb technológiát képviselő berendezést telepítenek - mondta az ügyvezető igazgató. Michael Reinig hangsúlyozta:

  a fejlesztéseknek tehát csak egy szakasza zárult le, azok nem értek véget, a következő három évben is dinamikusan folytatódnak.

    A három új termék közül kettő, egy dupla kuplung és egy új kuplung kinyomó rendszer gyártása már elindult Szombathelyen, és a legújabb termék, egy úgynevezett csillapított ékszíjtárcsa gyártását is hamarosan megkezdik - közölte Michael Reinig, hozzátéve, hogy ezt a terméket kizárólag csak Szombathelyen fogják gyártani.
    Az LuK Savaria Kft. jelenleg a német tulajdonú Schaffler cégcsoport legnagyobb külföldi leányvállalata, amely a fejlesztéseknek köszönhetően a korábbi 1500-ról 2014 végéig 2400 főre növelheti dolgozóinak létszámát Szombathelyen - ismertette az ügyvezető igazgató.
    A cégvezető felidézte, hogy az új csarnok építése 2012 márciusában kezdődött, a kivitelezésnek pedig július végére be kellett fejeződnie, hiszen a gépek egy része már meg volt rendelve. A gyártás 2012. október 26-án kezdődött, a gépek indításának alkalmából rendezett ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
    Az LuK tengelykapcsolókat, kuplungtárcsákat és kéttömegű lendkerekeket gyárt, minden negyedik gépkocsiban a cég által gyártott kuplung van, és minden tizedik autóban Szombathelyen gyártott kuplung működik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.12
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 02. 12.....
2025.02.11
Sokan fogják fel az autótartást, mint maszkulin jellemzőt. Ha megfosztják őket a kocsijuktól, akkor....
2025.02.11
Kedden elindult a Tesla Inc. amerikai elektromobilitás-technológiai és energetikai vállalat....
2025.02.11
A Toyota Hino divíziójának ügye a legnagyobb a Volkswagen Dieselgate botránya óta.  ..
2025.02.11
Turbó-fokozatba kapcsolt az építkezés a Hungaroringen: 900 ember dolgozik naponta azért, hogy....
2025.02.11
Közép- és Kelet-Európa talán legszebb fekvésű autógyárában 2023-ban 350 ezer Kia személyautó....
2025.02.11
Sok munkával telt a WRC holtszezonja a japánok gyári csapatának, mivel gyorsan kellett reagálni az....
2025.02.11
Elon Musk amerikai üzletember nettó vagyona idén először került 400 milliárd dollár alá, ami az....
2025.02.11
Volt olyan sofőr, akit a több százezres bírság sem rettentett vissza attól, hogy száguldozzon. És....
2025.02.11
Bombaként robbant a hazai autós társadalomban a hír, hogy legálisan használható LED-es fényforrás a....