2015.07.04.

Hat év után visszatért Magyarországra a Red Bull Air Race, a műrepülők száguldó cirkusza ezúttal is a fővárosban a Duna fölött, a Parlament előtti szakaszon méri össze a tudását a hétvégén.

2015.06.27.

A két, balesetet szenvedett Gripen repülőgép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme - mondta a honvédelmi miniszter Kecskeméten, a légibázison tartott sajtótájékoztatón.

2015.06.22.

- Többféle kártalanítás is járhat a légitársaságok utasainak késés vagy járattörlés esetére, amely a távolságtól függően 250, 400, vagy 600 euró lehet - mondta el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európai Fogyasztói Központjának vezetője.

2015.06.17.

Két nap alatt közel hétszáz repülőgépet értékesítettek a gyártók a Le Bourget repülőtéren zajló párizsi légi szalonon. A két legnagyobb gyártó közül az amerikai Boeing 211, európai riválisa, az Airbus 206 gépnek talált gazdát.

2015.06.16.

Elindult kedden a sármelléki repülőtérről az első törökországi charterjárat, amely szeptember elejéig hetente szállít utasokat Antalyába és vissza.

2015.06.16.

- Két megrendelőtől száztíz repülőgép gyártására kapott megrendelést az amerikai Boeing - jelentette be az everetti székhelyű gyártó kedden a Párizs melletti Le Bourget-ban zajló légi szalonon.

2015.06.10.

– Budapestre vitték, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban kezelik azt a Gripen-pilótát, aki katapultált szerdán Kecskeméten. Az őrnagy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, állapota stabil – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t.

2015.06.10.

– Háromszázmillió forintos irányáron újból eladásra kínálja a Malév felszámolója a csődbe ment légitársaság utolsó, Bombardier márkájú gépét és egyéb alkatrészeket – írta a Világgazdaság.

2015.06.09.

– Kétszámjegyű utasforgalom-bővülést mért az előző év azonos időszakához képest májusban az ír Ryanair és a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság, az easyJet 7,2 százalékos növekedésről számolt be.

2015.06.02.

– Bár meg kellett szakítani a Csendes-óceán átrepülését, a Solar Impulse 2 már elérte a célját, hogy napelemes repülőgépként a világ leghosszabb útját tegye meg – közölte keddi sajtótájékoztatóján Bertrand Piccard társpilóta.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....