Az amerikai légierő felfüggesztette az F-35A típusú vadászgépek próbarepüléseit, miután a fejlesztés alatt álló egyik gép felszállás közben kigyulladt a floridai Eglinben található légi bázison.
– Az árutonna-kilométerben mért szállítási teljesítmény tavaly 3,1 százalékkal emelkedett és meghaladta az 50 milliárdot, de még mindig 3 százalékkal marad el a 2007-es teljesítménytől – áll a KSH Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványában.
A 4,5 millió dolláros HondaJetet jövő évtől lehet megrendelni a japán gyártótól.
- Elérte a kétezres rendelésszámot az amerikai Boeing legújabb fejlesztésű, keskenytörzsű 737-esének MAX változata - közölte a gyártó kedden az MTI-vel.
– Sztrájkba lépett szerda nulla órakor 5400, a Lufthansánál és a Germanwingsnél szolgálatot teljesítő pilóta, a légitársaságok több ezer járatot töröltek emiatt.
A Budapest Airport elnyerte a legjobb kelet-európai repülőtérnek járó díjat a Barcelonában zajló Passenger Terminal EXPO 2014 nemzetközi kiállításon - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2009 óta először kötött több milliárd dollár értékű haditechnikai szerződéseket a Roszoboronexport a Moszkvai Nemzetközi Repülési és Űripari Kiállításon (MAKSZ) - jelentette a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.