Az érzékelőkkel és kamerákkal felszerelt eszköz minden irányból fotót készít a járműről, a lézeres szenzorokkal pedig elkészíti a három dimenziós modelljét.
- Idősek kifosztása miatt intézkedtek a rendőrök két férfi ellen Nagykanizsán, az egyik autóval menekülő gyanúsított az M7-es autópályán szalagkorlátnak ütközött - közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.
A rendőrség és a Magyar Suzuki Zrt. régi keletű együttműködése keretében a hatóság újabb Vitarát állíthat szolgálatba Esztergomban. A társaság egy vadonatúj járművet adott használatba a rend helyi őreinek, akik azonnal ki is próbálták a városi terepjárót.
A 2015/2016-os tanévben 25 székesfehérvári általános iskolás is lehetőséget kap arra, hogy díjmentesen segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezzen.
Az elmúlt 72 órában a rendőrök 133 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 személy életét vesztette, 31 súlyos, 96 könnyű sérüléssel végződött.
– Megindult a forgalom a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, amelyet korábban baleset miatt lezártak – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t vasárnap.
– Halálos baleset történt a Pest megyei Taksonyban vasárnap hajnalban: villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi, amelynek egyik utasa a helyszínen életét vesztette – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A téli időjárásnak megfelelően felszerelt járművek vezetői ajándékot kaptak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának támogatásával.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt november 30-án 15 órakor az Ágfalva 2-es számú vasúti átjáróban - írja a police.hu, amely két döbbenetes képet is mellékel az összetört autóról.
Személygépkocsi és két kamion karambolozott a 81-es úton Magyaralmás és Söréd között, az érintett útszakaszt lezárták - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség Fejér megyei szóvivője kedden az MTI-vel.