A szervezet vezetője az érzelmekre építő balesetmegelőzési programról az M1 aktuális csatornán vasárnap kifejtette: az lenne jó, ha mindenki úgy vezetne, mintha a számára legfontosabbak lennének körülötte. Például nyomná-e a gázt egy szűk utcában valaki, ha a saját gyereke futballozna az út...
A kocsi kocsi megismertetése, széles körű bemutatása, valamint a település fejlődése érdekében kifejtett munkássága elismeréseként Kocs község képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció elnökének. Az erről szóló elismerést Simon László...
Pénteken megnyitotta kapuit A magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítás, amelyet szombaton és vasárnap bárki megtekinthet, aki kilátogat az Automobil és Tuningshowra, amelynek ezúttal is a Hungexpo ad otthont. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke sorrendben a hatodik...
Az Autós Nagykoalíció nemzetközi karikatúra pályázatot hirdet AUTÓSZEKTOR Karikatúra Pályázat címmel, amelynek témája: Közlekedik a család.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke volt a TV2 Mokka című műsorának vendége, akit a riporter a Budapesten 170-el száguldozó autósról kérdezte. Egyebek mellett elmondta, ilyen sebességnél 50 autónyi a féktávolság.
A fegyelmezett mezőny nem véletlenül tűzte zászlajára a biztonságos közlekedést, egyetlen karcolás nélkül, és vidáman teljesítették a kétnapos versenyt.
Nemcsak a hazai járműipar fejlesztésének elkötelezett híve, hanem a közlekedésbiztonság területén is kiemelkedő szerepet vállal Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. Sokat hangoztatott jelmondata...
Több évtizedes autóipari menedzsment tapasztalat, a szakma krémjét tömörítő Autós Nagykoalíció elnökségi pozíciója, a közlekedésbiztonság nagykövete, akinek szívügye a baleset-megelőzés. AZ ORFK-OBB 6 éve álmodta meg az ország legnagyobb...
Az Autós Nagykoalíció a veronai buszbaleset kapcsán közleményt adott ki, melyben Knezsik István elnök így kommentálta a tragikus esemény és az azt követő napok történéseit.
Március 24 és 26 között Budapesten 12. alkalommal rendezik meg a tuning show-t, ötödik alkalommal pedig a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítást – jelentette be Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke az MGE-vel tartott budapesti sajtótájékoztatóján.