Kocsitoló verseny

Kocs díszpolgára lett az Autós Nagykoalíció elnöke

2018.07.14.

A kocsi kocsi megismertetése, széles körű bemutatása, valamint a település fejlődése érdekében kifejtett munkássága elismeréseként Kocs község képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott Knezsik Istvánnak, az Autós Nagykoalíció elnökének. Az erről szóló elismerést Simon László polgármester szombaton, a 20. Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál megnyitóján adta át.

Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke és Simon László polgármester Kocson, a kocsi múzeum előtt.

Kocs a magyar mobilitás bölcsője, a kályha – fogalmazott az Autós Nagykoalíció elnöke a díjátadón, s felidézte azt is, A magyarok a világ járműgyártásában című kiállításon több mint fél évtizede a kocsi kocsi is ott van, tisztelegve az egykori mesterek előtt, akik a szekérből könnyen forduló kocsit alkottak.

Kocs neve számos európai nyelvben ismert. Az európai járműkultúra alakulásában fontos szerepe volt a Komárom megyében fekvő Kocs községnek. A Budát Béccsel összekötő, nemzetközi forgalmat is lebonyolító országút mel­lett fekvő település a 15. században kialakult járműnek nem csupán névadója, hanem az eszköz eredete is ide kapcsolódik.

A hivatalos megnyitón az olasz csapat vezetője gratulált a 20., jubileumi versenyhez.

2006 óta Kocson múzeum őrzi a történelmi tettet, 1999 óta pedig olasz példát átvéve kocsitoló versenyt rendeznek.

Ennek lényege, hogy az ötfős csapatok egy 350 kilogramm súlyú kocsit tolnak egy 1500 méter hosszú pályán. Az győz, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot. A gladiátor futamon Kocs község felnőtt egyéni indulói mutatnak példát kocsitolásból, a gézengúzok versenyszámban pedig a Tatai kistérségi települések kisiskolásai mérik össze tudásukat.

Felvidéki magyar motorosok is érkeztek Kocsra.

A felnőttek mezőnyében 21 csapat küzd a végső győzelemért, három női, és 18 férfi. A csapatok a következők:

Női Csapatok: K.O. Csajok, S.O.S Cagro női csapat, Kocsi Aerobik Csapat

Férfi Csapatok: Dunaalmási kocsitolók, Vámház Fogadó, Löszmélyi legények, Tata Város Önkormányzata, S.O.S Cargo férfi csapat, Naszály csapata, Jugendclub Oberkochen, AZTAHÉTSZÁZÁT, Nóri Fodrászat, Pederiva II., Pederiva I., Felvidéki Gladiátorok, Kisbéri Sportolók, Felvidéki Sólymok, Ábrahámi Hunok, KEM csapata, Gyenesdiás csapata  és Axiál Kft.

Amazon kategória:  Kovács- Pataki Csenge, Sebők Emília, Szeidler Kitti

A híres kocsi kocsi

Gladiátorok: Zábráczki Gyula, Répássy Márton, Vadász Gergő, Nagy Róbert, Kővári Károly, Bódis Norbert, Piller István, Szendrei Zsolt.

A 20. Kocsitoló Fesztivál keretében ismét meghirdették a Nagymenők versenyt, amelyet az Autós Nagykoalíció támogat.

A vasárnap tíz órakor kezdődő versenyen a kreativitásnak csupán a versenykiírás szab határt, amely kizárta a belső égésű motor és az akkumulátor használatát. Minden más alternatív meghajtás megvalósítását a résztvevőkre bízta a versenyt támogató Autós Nagykoalíció.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....