2015.03.20.

Július 10 és 12 között a Komárom-Esztergom megyei Kocson nemzetközi kocsi toló versenyt rendeznek, amelynek fő támogatója az Autós Nagykoalíció – jelentette be Knezsik István elnök Budapesten, ahol az AMTS kiállítás ismét tiszteleg azok előtt a magyarok előtt, akik a világ járműgyártásában...

2015.01.07.

Az elmúlt évben 67.500 új személygépkocsit adtak el Magyarországon, ez ugyan húsz százalékkal több, mint az azt megelőző évben, darabszámát illetően azonban ez az 1997-es szintnek felel meg – jelentette ki Erdélyi Péter, az MGE elnöke Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, ahol Knezsik István...

2014.11.13.

Az Autós Nagykoalíció (ANK) mint az autós szakma közösen vállalható értékeit, érdekeit és céljait erőteljesen, egységesen és koncentráltan képviselő szakmai érdekképviselet a hosszú évekig tartó recesszió okozta pangás végét tapasztalja.

2014.09.25.

Nem csak a gépjármű-kereskedelem fellendítése lehet a célja az állami autócsere-programnak. Nyugat-Európában már a korszerű dízeleket is ki akarják vonni a nagyvárosokból, elsősorban egészségügyi okokból. Hazánkban az is siker lenne, ha nem hoznák be tömegesen a tizenéves használt autókat.

2014.09.13.

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága az Autós Nagykoalíció és a Skoda főtámogatásával a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőjének országos döntőjét szombaton rendezte meg Zsámbékon. A főnyereményt, a Skoda Rapid Spaceback-ot a Heves megyei Péter-család nyerte. A...

2014.08.18.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnökének tájékoztatása szerint az adatbázis többek között tartalmazná a kilométeróra-nyilvántartást is.

2013.11.22.

Az Autós Nagykoalíció AUTÓS AKADÉMIA következő előadássorozatára november 26-án kerül sor a Művészetek Palotája Bohém Étterem különtermében (1095 Budapest Komor Marcell utca 1.). A kezdés időpontja: 9 óra

2013.08.12.

Az AUTÓS AKADÉMIA – elképzelésünk szerint – egy fejlődő, nyitott akadémia lesz, ahová szívesen várunk minden szakmai és más érdeklődőt, a médiában és a szakterületen dolgozó munkatársakat, vezetőket, diákokat, újságírókat és másokat.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..