Jelentős mennyiségű hóra, hófúvásra, ónos esőre is számítani lehet a következő napokban, ezért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) mindenkitől azt kéri, tegye meg a szükséges óvintézkedéseket.
A Nissan olcsó márkája kiadott egy grafikát a legolcsóbb és legkisebb modelljéről, amely az Új-Delhi Autószalonon debütál február 5-én.
A General Motors leányvállalata 2013-ban 14 év után először tudta növelni piaci részesedését Európában.
Új tehergépjármű gyártó üzemet készül építeni a Volkswagen Lengyelországban - számolt be szerdán a dpa hírügynökség a VW haszongépjármű gyártó érdekeltségének vezetői köreiből származó információkra hivatkozva.
A 2013-as trendeket nézve azt hinnénk, hogy az apróhirdetési oldalakon is a számítástechnikai cikkek és az okostelefonok iránt érdeklődtek a leginkább, pedig nem! Meglepő, de a Jófogás.hu keresési statisztikái szerint a tavalyi évben Simson motorra, kerékpárra, babakocsira és fehérorosz...
A környezetkímélő és hatékonyságnövelő technológiai fejlesztési versenyből a plug-in hibrid autók kerülnek ki győztesként, a világ autógyártásában pedig egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a BRIC-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) - állapítja meg a KPMG friss tanulmánya.
Kicsivel több mint két hónapot – azaz 72 napot és 15 órát – kell már csak várni az idei Túraautó Világbajnokság első futamáig, de hát ki számolja pontosan. Az elkövetkező hetekben láthatóvá válik a háttérben már rég beindult gépezet és a meglepetések sorozata sem tekinthető még lezártnak. Nézzük...
Az előzetes adatok szerint a Bosch csoport 2,7 százalékkal, 46,4 milliárd euróra növelte árbevételét 2013-ban a nehéz gazdasági körülmények ellenére is (a cégcsoport 2012-ben 45,2 milliárd eurós forgalmat realizált*). Az árfolyamok változása 1,5 milliárd euróval csökkente a 2013-as árbevételt,...
Január közepén Tokio adott otthont az Automotive Weight Reduction Expónak, amelyen a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) közös nemzeti standdal vett részt. A kiállítás egyik alapvető célja a járművek károsanyagkibocsátásának csökkentéséhez kapcsolódó megoldásokat nyújtó cégek bemutatása volt...