2014.10.18.

A California után a 458-asban is lecserélik a szívómotort. A 9000-nél leszabályozó 4,5 literes V8-as helyett egy kisebb, de erősebb duplaturbós V8-ast kap a középmotoros sportkocsi jövő tavasszal.

2014.10.18.

A Dartz Black Sharkot sokkolós kilinccsel is ellátták, ami a cég szerint a paparazzik ellen nyújt védelmet.

2014.10.18.

Az Audi saját márkakupát indít 2015-ben a győri gyártású sportautónak.

2014.10.18.

Minden bizonnyal utoljára láthattuk nagy nemzetközi autószalonon Párizsban a Lancia márkát és annak megújult Y ELLE kiadását. A kis Lancia távozik az európai piacról, a jövőben kizárólag Olaszországban lesz kapható. Vele azonban úgy tűnik lezárul egy fontos korszak is az autóiparban: a...

2014.10.18.

A régió legnagyobb divateseményével egybekötött rendezvényen (Central European Fashion Days) mutatkoztak be a Mercedes-Benz újdonságai hazánkban. A szoborszerű formavilágot - a márka hagyományaihoz hűen – tudásának legjavával töltötte meg a márka, így a vadonatúj S-osztály Coupéval és a...

2014.10.18.

Egerben és környékén a szőlőtermesztés a 11. században honosodott meg, ebben nagy szerepe volt Szent István király által 1004-ben alapított egri püspökségnek. A tatárjárás után betelepült vallonok honosították meg a szőlő francia művelési módját és a fahordó használatát. A környéken...

2014.10.18.

Alig több mint egy évvel azt követően, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt, máris látogatói jubileumot ünnepelhet a vállalat. Október 17-én Thomas Geier, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója személyesen köszöntette a 20.000....

2014.10.18.

Az év első kilenc hónapjában 6,7 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás az egy évvel korábbihoz képest és 2,1 százalékkal esett vissza a kivitelük.

2014.10.18.

Már most, októberben ajánlott felkészíteni a gépkocsikat a téli közlekedésre, a járművet akkor is érdemes szervizben átnézetni, ha a tulajdonos azt gondolja, hogy annak nincs műszaki problémája - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának...

2014.10.17.

Új rovattal bővült az autoszektor.hu, az Autós Nagykoalíció szakportálja. Pető Attila közlekedési szaktanár, akit a legtöbben csak Kreszprofesszornak hívnak, ad tanácsokat a közlekedési szabályok rejtelmeiről.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....
2025.02.09
A PlanAll Day – A tudatosság napja program látogatói egy olyan önismereti kalandban vehettek részt....
2025.02.09
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti....
2025.02.09
A Mazda Motor Corporation megnyitotta a Mazda Trans Aoyama nevű, vadonatúj élményterét, amely a....