2013.09.05.

A Siemens a gyenge fejlesztési eredményekkel magyarázza, hogy kivonul az elektromos autók feltöltésére szolgáló oszlopok fejlesztéséből.

2013.09.01.

A Mars-felderítő jármű alkotógárdáját magyar származású mérnök vezette. Bejczy Antal professzornak harminckét év alatt hat szabadalma, és több mint negyven újítása volt.

2013.09.01.

Miközben eddigi legnagyobb konszolidált árbevételét érte el tavaly a Videoton Holding Zrt. - a 98,5 milliárd forintos árbevétel jócskán meghaladta az előző évekét -, az idei első félévben tovább tudtak növekedni - mondta a vállalatcsoport társ-vezérigazgatója az MTI-nek.

2013.08.31.

Kivel ne fordult volna elő, hogy egy hosszú és fárasztó nap után még autóba kellett üljön, hogy akár több 100 km-es távot levezessen. Éberségünk ilyenkor messze az optimális szint alatt van és reakcióidőnk is többszörösére növekedhet. (A cikkekben sokszor hangoztatott 1 másodperces reakcióidő...

2013.08.30.

A Nissan mérnökei az állatvilágból merítettek ihletet, amikor kifejlesztették a jövő mobilitását formáló új technológiákat. A Nissan egyik hosszú távú kutatási és fejlesztési célja, hogy szinte a nullára csökkentse a járműveiben utazók halálos és súlyos sérülésének esélyét.

2013.08.29.

A tervezett kettő helyett három új autóipari termék gyártása indulhat meg Szombathelyen a LuK Savaria Kft. gyárában, amelynek 3,3 milliárd forint értékű bővítését 1 milliárd forinttal támogatta a magyar állam és az Európai Unió - jelentette be szerdán Michael Reinig, a cég ügyvezető igazgatója...

2013.08.29.

Vasárnaptól változnak a budapesti taxizásra vonatkozó egyes szabályok, életbe lép a hatósági rögzített árra vonatkozó rendelkezés is.

2013.08.28.

Nagyobb erő, kisebb fogyasztás, csökkentett CO2 emisszió, kivételesen finom működéssel kombinálva: az Opel új generációs, 1.6-literes turbódízelje a Zafira Tourerben debütál, osztályelső műszaki adatokkal.

2013.08.28.

A cseh Zetor traktorgyárral tavasszal megkötött szerződés után a lengyel Crystal erőgépekbe is szállít digitális műszerfalakat a Közlekedési Műszergyártó (KMGY) Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

2013.08.26.

Az új Opel Insignia elsőként a 65. Frankfurti Autószalonon (szeptember 12-22.) lép fel a nagyközönség előtt. Nemcsak megnyerő stílusával és teljesen új infotainment-generációjával hívja fel magára a figyelmet, hanem csúcstechnikájával is: erős és hatékony motorok, mint a két új benzines turbó és...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....