A korábban kiválasztott 31 autóból már csak 7-nek van esélye arra, hogy márciusban megkapja a 2015-ös Év Autója címet.
Előny az ár, hátrány az előítélet, állítja a Great Wall márkát januártól forgalmazó China Motors elnök-vezérigazgatója, akinek nem ez az első kínai próbálkozása.
– Tovább csökkenti az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
VI. Fülöp meghatódott, amikor a gyárban megmutatták neki az újszerű állapotba hozott régi Ibizáját.
Franciaország január 1-től betiltja az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatást, akkor lép ugyanis életbe a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény – jelentette be hétfőn a belügyi szóvivő.
A brit gyártó új fejlesztése megkönnyíti a kilátást az autóból, mivel a külső képet a tetőoszlopok belső oldalára vetíti.
Országszerte 43 helyszínen kezdődtek meg a hétfőre hirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk. A legnagyobb torlódást az M3-as bevezető szakaszán jelezték, de lezárták a Budai alsó rakpart egy szakaszát és vidéken is többfelé okoztak gondot a felsorakozott járművek.
A Forma–1-es világbajnok Lewis Hamiltont választották az idei év brit sportolójává a BBC által megrendezett országos szavazáson.
Hétfőn 7 órától 17 óráig forgalomlassító demonstrációt tartanak az M3-as és az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszain, a III. kerületi 11-es főúton, a XI. kerületi Egér úton, az Andrássy úton, a budai alsó rakparton és a rakpartról a Margit hídon át a Kossuth Lajos térre vezető útvonalon....
– Üzemanyag-piaci élénkülést hozott Magyarországon a benzin és a dízel árának folyamatos esése – írta hétfői számában a Világgazdaság.