SEAT
Már az Autószektoron is olvashattak róla, hogy VI. Fülöp spanyol király nemrég meglátogatta a Seat martorelli gyárát, ahol olyan meglepetésben részesült, amire egyáltalán nem számított. Éppen az autógyártó jövőbeni modelljeit mutatták meg számára, amikor észrevette azt az aranyszínű Ibizát, amely az első autója volt. Az 1,5 literes benzinmotorral szerelt első generációs Ibizát a 18. születésnapjára kapta ajándékba 1986-ban az édesapjától, Juan Carlos királytól.
Nem volt egyszerű felújítani a 152 ezer kilométert futott autót, mivel 16 éve nem volt beindítva, ezért a szerelőknek feladta a leckét az üzemanyagrendszer és a befecskendezés életre keltése. Ezen kívül felújították a fényezést, a felniket, a kárpitokat, és lecserélték a gumikat is, az üléseket pedig olyan darabokra cserélték, amelyek tökéletesen illeszkednek a király testmagasságához.
Ez az Ibiza egyébként már újkorában sem volt teljesen azonos a szériamodellel, mivel a király kedvéért befecskendezős motorral és légkondicionáló rendszerrel is felszerelték, ezek pedig csak 1988-tól váltak elérhetővé bárki számára az Ibizákhoz.
Meglepetésre az autót most nem kapta meg ajándékba a király, hanem inkább a Seat múzeumába szállították, hogy a része legyen a több mint 250 darabos történelmi autógyűjteménynek.