– A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal csökkenti pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik – értesült piaci forrásokból az MTI.
A Ford új kutatást indít, amelyben high-tech eszközöket – köztük szemkövető berendezést is – használ, hogy vásárlói benyomásokat gyűjtsön. Ugyanez a gondolkodásmód határozta meg a vadonatúj Ford GT szuper autó utastéri dizájnjának kialakítását is.
A legszélesebb haszongépjármű palettával rendelkező márka (Fiat Professional) hazai importőre egy kétnapos sajtóesemény keretein belül ismertette meg a negyedik generációs Dobló újdonságait. A program is megérne egy misét, de az autó mindenképp…
A Szalay Balázs, Fabian Lurquin kettős a 12. helyen ért célba az Abu-Dhabi Desert Challenge szerdai szakaszán, amelyen két gyári Mini (Adam Malysz és Stefan Schott) felborult.
Nem tehet egyoldalú megállapításokat a Lombard, a soktonnás Mercedes Sprinter vagy Fiat Ducato hiába látszik devizahiteles elszámolási körön kívüli haszonjárműnek, ezt még le kell „meccselnie" az ügyféllel – szigorú MNB kontroll mellett.
A hallgatói jelentkezések részben már lezárultak, és az eddigi adatok alapján több egyetemen többszörös a túljelentkezés a meghirdetett duális képzésre; a Kecskeméti Főiskolán – a Mercedes gyárának is köszönhetően – 67 helyre 800 hallgató, Szombathelyen pedig a rendelkezésre álló 50 helyre 240...
– Márciusban 6284 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 2 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
– Tovább egyszerűsödött az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) április 1-jétől, a nem kockázatos termékek esetében a gazdálkodók jelentős része néhány adat megadásával egyszerűsített bejelentést tehet – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Az amerikai prémiummárka új zászlóshajója akkora, mint egy 7-es BMW, de könnyebb, mint egy 5-ös.
A Boxster Spyder a Cayman GT4 közeli rokona, a 375 lóerős motorjuk is megegyezik.