Autópálya balesetek ezreit lehetne elkerülni a járműipar innovatív megoldásainak szélesebb körű alkalmazásával, valamint az Európai Unió infrastruktúrát érintő szabályozásainak kiterjesztésével – olvasható az igencsak biztató megállapítás az ETSC (European Transport Safety Council) legfrissebb...
– Megnyílt az idei repülési főszezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton szombaton a Lufthansa Regional Frankfurtból érkező Canadair Jet repülőgépének landolásával, amelynek fedélzetén 77 utas érkezett Magyarországra.
– Több szabálytalanságot is feltárt már az éles üzemben működő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
Német lapjelentések szerint megromlott a VW felügyelőbizottságának elnöke és az igazgatóság elnöke közötti viszony. Ferdinand Piëch és Martin Winterkorn évtizedes barátsága odalett. Piëch a Spiegelnek azt nyilatkozta: Kellő távolságot tart Winterkorntól.
– A válság nem vetette vissza a casco-szerződések számát, és 2008 óta olyan jelentősen csökkent az ilyen biztosítások átlagdíja, hogy ma már érdemes idősebb autókra is, teljes körű cascót kötni – derül ki két biztosító, az Union és a Genertel vizsgálatából.
Egy Opel Vectrát és egy értékes Range Rovert is lefoglaltak a rendőrök minap a kiszombori határátkelőn.
- A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az első helyről.
Április elsején a világ egyik vezető autógyártója, a Ford sem maradhatott ki a bolondozásból: Angliában egy gazda által ültetett, a repülőről is jól kivehető Mustang alakú mezőről jelent meg híradás, amiről a Ford még aznap délután bevallotta, az ő csínyje volt.
– Modellvasút-bemutató, koncert és tárlatvezetések is várják a látogatókat a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) záró rendezvényén szombat este 10-ig óráig. A Közlekedési Múzeum április 15-től nem látogatható.
Ezen a tavaszon hetedik alkalommal jött létre az onkológiai beteg gyerekek örömautózása a Hungaroringen. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, mert bár a szél egy kicsit fújt, de nem esett, így a közel 350 gyerek, a 110 autós és a 70 motoros az összes szabadtéri programot is élvezhette.