Az öt futamból hármat, közte a dupla pontokért rendezett ötödiket is megnyerte Szabó Krisztián, az egyesült államokbeli ChampTruck World Series kamionverseny-sorozat egyetlen magyar szereplője a nebraskai Hastingsben.
A 49 éves Harald Krüger kedden reggel Frankfurtban, az IAA kiállításon prezentálta a márka termékeit, amikor rosszul lett és elesett a színpadon - írja a focus.de, amely videón is megmutatja, amint a menedzser elesik a pódiumon.
Az elektromos SUV tanulmány a 2018-ban megjelenő szériaváltozatot vetíti előre.
Heidi Hetzer, egy bátor berlini hölgy 1930-ban, Ditroitban épített autójával világ körüli útra indult, hogy így tisztelegjen Clärenore Stinnes emléke előtt. Ő volt az első nő 1920-ban, aki a földet körbeautózta.
Közel négyszázezer munkavállalót kérdeztek meg Németországban arról, van-e szolgálati autója. 45 ezren igennel válaszoltak. Az építőiparban van a legtöbb céges autó, a legdrágább járművekkel viszont a bankárok járnak – derült ki a felmérésből.
A SEAT 3,3 milliárd eurót fektet eszközökbe, ipari létesítmények fejlesztésébe illetve a kutatás és fejlesztés területén 2015 és 2019 között. Erről a SEAT igazgatótanácsának elnöke, Jürgen Stackmann nyilatkozott a spanyol kormányfő, Mariano Rajoy martorelli látogatása kapcsán, aki a SEAT...
Turbó diéta, turbó rágó, turbó szolárium, de mi az a turbó???
Csökkenti bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A magas építésű Leon Cross Sport a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be.
Az útdíjrendelet januári módosítása óta eltelt nyolc hónapban nem változott számottevően a jogosulatlan úthasználók aránya a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. hétfőn az MTI-vel.