E heti rajzunk készítője Gaál Tibor T-boy, rajzának címe: Biomotor.
Az 1961-ben megszűnt német márka kínai segítséggel készítette el a luxus szabadidő-autóját.
Az Audi Hungaria második Önkéntes Napja messze felülmúlta a tavalyi év sikerét. Több mint 600 munkatárs dolgozott szombaton önkéntesen 36 projekten Győrben és környékén. Közöttük két igazgató is.
Tóbiás és Balambér mindig tartogat nektek valami újdonságot, amivel játszva tanulhatjátok meg a biztonságos közlekedést! Ezúttal megtudhatjátok, mire figyel oda Tóbiás, miközben egyedül megy át a Nagymamájához busszal.
A kis hatótávú kamerák és az ultrahangos szenzorok adatait arra is felhasználják, hogy az autó teljesen egyedül álljon be például az otthoni garázsba, majd onnan ki.
- A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három legnagyobb légiipari cége, az első hat helyezett sorrendjében nem történt változás a tavalyi évhez képest - derül ki a FlightGlobal légügyi szaklap és a PricewaterhouseCoopers közös kimutatásából.
A gazdasági növekedési ütem lassulásával csökkentek az eladások a világ második legnagyobb autópiacán, Kínában augusztusban már sorban az ötödik hónapja adtak el kevesebb autót, mint egy évvel korábban.
Több órás várakozásra kényszerülnek a kamionok a nagylaki autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
A rajthoz álláshoz szükséges limitidőn belüli köridőt ért el Gyutai Adrián, a TVR Vitali magyar versenyzője a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, a Moto3-as kategória szombati időmérő edzésén.
Október 22. és 25. között rendezik meg Békéscsabán, a kolbász fővárosában a Csabai Kolbászfesztivált. A négynapos ünnepen ezekben a napokban a disznótoros hagyományőrzésé, a színes zenei, szórakoztató és családi programoké, a kulturált szórakozásé lesz a főszerep. A gasztronómiai bemutatóknak,...