Felújítják a trieszti vasútmúzeumot, hogy igazi turisztikai látványossággá váljon. A közvetlenül a kikötő mellett álló, Robert Seelig osztrák építész által tervezett épület restaurálása négymillió euróba kerül.
- Rekordévre számít a Daimler pénzügyi szolgáltató érdekeltsége az év első felében megkötött közel egymillió lízingszerződés alapján.
Megnövekedett a várakozási idő kedd délelőttre a Röszke Autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán, a személyforgalomban. Az utazóknak két órát kell várakozniuk.
- Ezer köbcentis versenymotorra váltott az évekig a 600-asok között szerepelt Gyutai Adrián, aki a brit Superbike-bajnokságban érdekelt MAR Kawasaki csapat ajánlatát elfogadva az elmúlt hétvégén már versenykörülmények között is megmérette magát a Pannoniaringen.
- A kecskeméti székhelyű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,262 milliárd forint egyedi innovációs támogatást kap a "globális, skálázható haszongépjármű rendszerek fejlesztése" tárgyú projekt megvalósítására - derül ki a kormány Magyar Közlönyben hétfőn publikált határozatából.
Budapesten a XIX. kerületben, a Nagykőrösi úton 2017. augusztus 1-én 8 óra 20 perckor három autó és egy kamion ütközött össze. Az elsődleges információk szerint a balesetben senki sem sérült meg.
A rendőrség a helyszíni szemlét és a műszaki mentést megkezdte. Kérjük, kellő...
A világ leghosszabb, csaknem 500 méteres gyalogos függőhídját adták át a hétvégén a svájci Zermatt közelében, egy 85 méter mély szakadék fölött.
A 32. Forma-1-es Magyar Nagydíj mogyoródi paddockjában és a célegyenesben található Gold Tribün mögötti területen is látványos és jól érzékelhető, hogy új tulajdonos "vette át a hatalmat és az irányítást" Bernie Ecclestone-tól.
A közelmúltban a szerbiai NAVAK tesztpályán a SEAT felvonultatta izom modelljeit. A napokban itthon is debütáló Ibiza mellett a Leon Cupra és Ateca FR verzióit mi is kipróbálhattuk
Egymást érik a vészhelyzetek a Balatonnál: a nagy hőségben sokan válnak könnyelművé.