Audi
A nemzetközi szerepvállalás mellett az Audi magyarországi képviselete is komoly tradíciókkal bír a vitorlássportban. A 2000-es években többször volt névadója a Nagyhajós Bajnokságoknak, és a hazai rendezésű világversenyek közül a Soling világbajnokságot is szponzorálta. Ugyancsak az Audi támogatásával zajlottak az Oldtimer Regatta versenyek, illetve 2006-2007-ben pedig a Nemere II is négykarikás vitorlák alatt versenyzett. Mindezek mellett néhány éve itthon is létrejött az Audi Sailing Team, amelynek vezetője a szövetség korábbi elnöke, jelenlegi társelnöke, a Kékmadárt kormányzó Wossala György.
„ A vitorlázás kétségkívül a korszerű technológia, a dinamika, az esztétikum és a sportszerű, ám kemény küzdelem sportja, mely tökéletesen illik a négykarikás márka sportos, progresszív és szofisztikált stílusához – mondta a hétvégi verseny kapcsán Mátrabérci Sándor, az Audi márkaigazgatója.
Ez a sport kiváló megjelenési lehetőség a prémium modelleket felvonultató Audi számára, és jól illeszkedik a vitorlás akadémia szellemiségéhez, szakmai programjához.
(Mátrabérci Sándor)
Az Audi ugyanis a június elején indult Audi Sailing Academy névadó szponzora, melynek célja, hogy a jelentkezők a legmagasabb szintű szakmai képzéshez jussanak, és képesek legyenek olyan, a versenyeken nélkülözhetetlen összetett tudás elsajátítása, melyet mindenki a saját hajóosztályában, a hazai- és nemzetközi versenyeken is sikeresen használhat. A Kékszalag verseny különlegessége, hogy az Audi Sailing Academy flottája is indul a versenyen, a parton pedig a Kékszalag ideje alatt a helyszínen az Audi legújabb modelljei - az Audi SQ5 és az Audi A5 Cabriolet - lesznek láthatók.