Skoda

Így tűnnek el klasszikus logók

2024.12.04.

Legújabb modelljének premierjén igazi meglepetéssel lépett színpadra az évszázados márka.

Sokszor változott, nem mindig a korszaknak megfelelően jelent meg az autókon, most a legújabb divat szerint alakul sorsa: megtörve a hagyományokat már nem jelenik meg a karosszérián a klasszikus jelvény, sőt, a kormányról is száműzik a stilizált tollas indiánfejet.

Már a legújabb elektromos Škoda, az Epiq és az Elroq bemutatóján sem volt látható az ismert logó, mely korábban még a gumiszőnyegeken és az esernyőn is megjelent.

Hasonló jelenség figyelhető meg az anyacég VW konszern kínai AUDI modelljénél is, melyen már nem szerepel az Auto Union-t jelképező klasszikus négy karika.

Az Auto Uniont 1932-ben született négy autógyártó, a Horch, az Audi, a DKW és a Wanderer márkák összevonásával, céget 1964-ben felvásárolta a VW és a négyből három mákát elaltatott, csak az Audit hagyta meg, mely továbbra is használta az egykori cégcsoport négykarikás jelvényét.

A Skoda egyébként 103 éve regisztrálta először a jól ismert logót a Pilseni védjegyhivatalban. Eredetileg öt tollal védték le, de mivel kis méretben drága lett volna nagy sorozatban gyártani, végül 3 tollal kezdték használni 1925-ben. Állítólag a gyár egyik irodájának falára akasztott indián fejdísz inspirálta a tervezőket.

Ennél színesebb a Škoda sztori, mert induláskor Slavia, Germania, Republic, Hewetson és Škoda, jó néhány márkaként forgalmazott kerekes járműveket a Laurin & Klement, cég, melyet 1895-ben alapított Václav Klement könyvkereskedő és Václav Laurin mérnök. Az első kerékpárt Slavia néven árulták, csakúgy, mint az 1899-től gyártott motorkerékpárokat. A Slavia név magyarul Dicsőséget jelent, és az Osztrák-Magyar Monarchián belüli csehek egyenlőségét is demonstrálni akarta. 1900-ban Klement engedélyezte, hogy motorkerékpárjai közöl százötvenet Londonban a brit Hewetson cég saját nevével forgalmazzon.

A L&K motorkerékpárokat Republic néven exportálták, szabadalma alapján gyártott kéthengeres gépeket Németországban Germania néven forgalmazták. A Mladá Boleslavból származó autók babérkoszorúval körbefont L&K jelvényét a cseh Blecha cég tervezte. Az I. világháború után stilizált kézírásos nikkelezett, vagy lakkozott fémlapból készült jelvény került a hűtőrácsra.

Az 1920-as években a Škoda pályázatot írt ki az új márkavédjegy tervezésére. A feltételeket két mérnök, Dr. Vladislav Sykora műszaki igazgató és Tomaš Maglič értékesítési igazgató állította össze, a döntőbizottság tagjaiként ők választották ki a jutalmazottakat is. Háromszáz tervet bíráltak, de a győztes szerzője máig nem állapítható meg pontosan. A körbe foglalt szárnyaló nyíl nagy valószínűséggel a szerszámrészleg tervezőitől származik. Egy gyári legenda szerint az emblémát az egyik főnöki irodában elhelyezett indián fejet ábrázoló, 25 centiméteres átmérőjű, kör alakú dombormű ihlette, ezért ennek keletkezését az 1915. és 1920. közötti időszakra datálják. A Škoda márkajelzés „Vörös Indiánként” vált ismeretté. Kevésbé romantikus a másik változat, mely szerint a márka egy kötőgerendát hordozó stilizált szárnyat ábrázol, mely a konszern fő gyártási profiljához tartozó hidak építőeleme.

1923. december 15-én reggel 8 órakor két változatot védettek le a pilzeni Szabadalmi Hivatalban: a 2249-es számú patenten öt tollból, a 2250-esen háromból álló szárny és Škoda felirat szerepelt a nyíl alatt. Végül az egyszerűbbet választották, 1924. közepén ezt szabványosította cég.

A ŠKODA–Hispano Suiza luxuslimuzin hordozta elsőként a szárnyas nyílvesszőt

Az első példányt 1926. május 10-én Masaryk csehszlovák államelnöknek szállították ki

Az 1925. előtt tervezett autók hűtőrácsán a Škoda jelzés mellett továbbra is ott díszelgett a L&K embléma, az újabb típusokat viszont már kizárólag Škodaként forgalmazták.

A Volkswagen megjelenésével szabályozták a Mladá Boleslav-i székhelyű autógyár márkavédjegy használatát. 1991. áprilisában a VW AG 330 millió cseh koronáért megvette cseh márka termékeinek védjegyeit és felhasználási jogait. Azóta többször módosították a Škoda emblémát, változtattak például a körgyűrűn, a színen és a típus formatervezésén, de alap maradt. Mindegy hogy szárnyaló nyíl vagy a Vörös Indián, a Škoda embléma letisztult stílusú és eredeti márkavédjegyként lett ismert világszerte egészen az elektromos Enyiaq modellig, mely után már csak a csiszolt Kohinoor gyémántot idéző SKODA betűk jelzik az új modelleket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..