Suzuki Jimny

Roham indult az új Suzuki Jimny SUV-ért

2023.02.20.

A Suzuki bejelentette: hatalmas az előzetes kereslet a néhány hete bemutatott új, ötajtós Jimny SUV iránt.

Az új, ötajtós Jimny SUV debütjére néhány héttel ezelőtt került sor. Bár a Suzuki hivatalos árakat még nem közölt, így is óriási a kereslet az autó iránt – írja a gearjunkie.com.

A japán Suzuki márka idén január 12-én mutatta be hivatalosan az új Suzuki Jimny SUV-t. Még egy teljes hónap sem telt el, és már 15 ezer előrendelés gyűlt össze az újdonságra. A hivatalos értékesítés csak idén májusban kezdődik, akkor teszik majd közzé az autó árát is.

A modell külső megjelenése nem hozott forradalmian újat, kivéve a hátsó ajtókat, illetve a szilárd vázelemeket, ideértve a fémtetőt is. Mindez természetesen növelte a gyártási költségeket, de a vezető és az utasok biztonságát is.

A korábbi változathoz képest az SUV hossza 3985 mm-re nőtt, és a tengelytáv mérete is jelentősen, 340 mm-rel hosszabbodott. Most 2590 mm.

Az ötajtós modell ugyanazt az 1,5 literes, négyhengeres, 104 lóerős motort kapja, mint az eredeti verzió. Nem változik a négysebességes automata, és az ötsebességes manuális váltó sem.

Az ötajtós Suzuki Jimny-t a világon szinte mindenhol árulják majd, kivéve az Egyesült Államokat, Kanadát – és persze Európát. A jópofa, kisméretű terepjáró korábbi változatát a hivatalos indoklás szerint az EU szigorú károsanyag-kibocsátási előírásai miatt vonták ki az öreg kontinensről. Mivel az új, ötajtós változatot is ugyanaz a motor hajtja, így valószínűleg a 2023-as változat sem jelenik majd meg a magyar utakon.

A Suzuki ennek ellenére világszerte folyamatosan veszi fel az előrendeléseket az 5 ajtós Jimnyre. Az autót májusban kezdik árulni, elsőként Indiában. Nem sokkal később megérkezik Afrikába, Ausztráliába, valamint Közép- és Dél-Amerikába, illetve Mexikóba.

 

 

Az oldal fő támogatója